Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 1. szám - Károlyi Tamás: Élet a Marson

- Higgy nekem, tiszta hülye. Hallottad, hogy a lakótársát is majdnem leszúrta a koleszban?- Mesélted. — Hideg van, pedig már itt a március, az ég tejfehér és szürkéskék.- Te elhiszed, hogy csak véletlen volt?

Mindenki ezt kérdezi. „Te elhiszed, hogy csak véletlen volt?” Mintha akkora nagy különbség lenne, hogy direkt vagy nem. Ha belegondolsz, igazából oly lényegtelen, hogy még.- Igen, azt hiszem.- Azt hiszed? - kérdezi Noémi erőltetett meglepődéssel a hangjában.- Véletlen volt - mondom, hogy lezárjam a vitát. Sértődötten rámnéz, mintha én lennék a főhülye, amiben talán igaza is van. „Rohadt hideg van” — mondom, miután témát vált és arról kezd beszélni, hogy vörösre festi haját, csak még nem tudja, pontosan milyenre. „Azt akarom, hogy megváltozzon az életem” - mondja. De mert erre nem akarok mit mondani, inkább mégis fősuliról, ösztöndíjról, hülye tanárokról, nehéz reggeli ébredésről és unalmas előadásokról beszélgetünk.

Napok óta azon fantáziálok, mi lehetne, ha találkoznék Tobival. Ha bemegyek egy Meinlbe és egyszercsak ott áll a mosószeres polcsor végén. Rámnéz, hirtelen meg sem ismer, legalábbis úgy tesz. Odalépek hozzá, hello, mi van veled, kerestettünk ám a zsarukkal, mondom. Megvagyok, mondja, és aztán hosszú magyarázatba kezd a világ romlottságáról, hogy ő nem ide való, sőt, valójában senki, az ember túlélte önmagát, meg ilyesmi. Hogy ki kell lépni a társadalomból, mert az zombiként irányít minket ide-oda, hamis eszményekkel etet évszázadokon át, regényeken, színházon, zenén és filmeken keresztül, végül már senki sem az, akinek képzeli magát, és ezért sosem lehetünk boldogok, hiszen a regény, színház, film nem a való világ, pedig mi Julien Soréiként, Hamletként, Rambóként akarjuk leélni az életünket; aztán már teljesen belebonyolódik saját ellentmondásaiba, hasadt tudatról beszél és többszörösen közvetett ideákról, eltűnésről és öngyilkosságról. De aztán rájöttem: nincs folytatás, nem rögtönöz hosszú filozofikus eszmefuttatást, csak bo- csánatkérően mosolyog, bocsi, de sietek, majd rádcsörgök, oké, aztán majd. Csak kurta köszönés, és üres „mivanveled”-ek, hehe, azt hittük, már kinyírtak, oké majd csörögj rám, aztán továbbmennénk, remélve, többet nem találkozunk. És végképp eltűnik. Persze lehet, hogy még néha összefutunk az életben, akkor odabiccentünk egymásnak, mint egy volt általános iskolai osztálytársnak, és mindenki megy a maga dolgára.

A hírek szerint nagy szarban van a NASA. Elvesztették az űrszondájukat: a legutolsó adatok alapján feltételezhető, hogy megközelítette a Marsot, majd, mint szürke szamár a ködben, nyoma veszett. A szakértők úgy gondolják, hogy csak a rádiókapcsolat szakadt meg, a szonda leszállt a Marson és a robotok kirajzottak, hogy felkutassák az esetleges fóldönkívüli létformákat és a marsi jég szerkezetét, mindössze nem tudnak kommunikálni a Földdel, így értelmetlenül, vakon végzik munkájukat, a begyűjtött adatok nem jutnak el a NASA számítógépeibe. „Valami baj van a rendszerrel” - állítják.

A Gayer-parkban ülök nem messze a játszótértől, a hintától, a mászókától és a csúszdától, fél nyolc múlt öt perccel, Fanni késik. Noémi figyelmeztetéseit figyelmen kívül hagyva Fannira várok a Gayer-parkban ülve, és késik. Nincs

31