Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 4. szám - Cs. Varga István: "Beszédes képek"

Itt ismerte meg a Civitas fidelissima, a „Tűztornyos csoda” képzőművészeti, zenei és irodalmi múltját, kapcsolódott be a város művészeti életébe. A gimnáziumban Szarka Árpád festőművész is tanította, eljárt Mende Gusztáváé és Tóth Menyhért magán-rajziskolájába is. Ifjúkorában, hazánk nyugati kapujában, a soproni őrhelyen tudatosodott benne magyarság és európaiság, humánum és nemzetiségi türelem megtartó és ösztönző eszménye.

1968-ban kapcsolatba került a Soproni Fiatalok Művészeti Kollégiumával, amelyet éppen negyven évvel ezelőtt, 1962-ben alapítottak. Ennek tagjai: festők, grafikusok, költők-irodalmárok, egyetemisták voltak. Büki Attilát 1968- ban vették föl az SFMK-ba, amelyben akkortájt igazi műhelymunka folyt. A versíró iíjak megszenvedték a pályakezdés nehézségeit: közlésre elküldött verseiket legtöbbször vissza sem küldték a szerkesztőségek. A szerkesztőségek többségében személyes érdekvédelem folyt. Ezt az időszakot nevezi Fekete Gyula a „saját nevelésű darazsak korának”. A szellem világát gúzsba kötő politikai, kulturális érdekkapcsolatok működtek, a publikációs fórumokat tervszerűen okkupáló cenzúra az irodalom mozgásterét is meghatározta.

A soproni fiatal poéták 1969-ben, egy költői esten elmondott verseikkel, véleményük kendőzetlen kinyilvánításával kihívták a város politikai vezetőinek ellenszenvét. Gyors katonai behívók követték nyilvános szereplésüket. Büki Attilát Lentibe (Zajdárba) vitték katonának. Gyakran meglepően nyíltan, néha pedig rejtjelesen, vagy sugalló emlékké lett élményeket sző verseibe. Diktátorok között című versében azoknak a Táborfalván gyakorlatozó orosz kiskatonáknak állít emléket, akiket - némely szolgálati szabálytalanság miatt - büntetésül a földbe ástak. Katonakorának jellemzésekor vasfegyelemról számol be Bősze Balázsnak címzett verses leveleiben is. Amikor a „szemöldök- zászlókra” borzol a szél, és a ,jog kevés a védekezéshez”, az ember kiszolgáltatott: ,p gyöngyvászon fény nélkül elviselhetetlen”. (Versének mélyén tragikus tények rejlenek: Lentiben több katonatársa lelte halálát.)

A katonaságtól leszerelve, szülőföldjén népművelőként dolgozott, vasi falvakban gazdagította valóságtapasztalatát. 1973-ban Urbán Lászlóval, Németh Sándorral és Tönköl Józsefiéi együtt létrehozta a sárvári Kónya Lajos Alkotókört, amely írásművészeti stúdióként működött.

Értékeket tudatosított és közvetített népművelőként is. Életútjának fontos állomása volt Kapuvár. A Kis-Rába partján, a kapuvári Fő téren Pátzay Pál Kenyérszegő szobra fogadta. Dr. Faragó Sándorral, a Rábaközi Múzeum igazgatójával létrehozta a Pátzay Pál Művészeti Kört, amely a Kapuváron és környékén élő festőket, grafikusokat, fotóművészeket és írókat gyűjtötte egybe. Tagja volt Kóczán Imre, Ányos Imre festő és grafikus, a természet- és környezetvédelem ügyszerető híve, a fotós Nagy László stb. A Hanság szálló étterme adott helyet a kör tevékenységének.

Arcomon szél söpör (1978)

Nyomtatásban először a Zalai Hírlapban olvashatta versét. A Vas Népe, a Jelentkezünk és a Kisalföld, majd pedig az Életünk, a Napjaink, Somogy, Látóhatár, Élet és Irodalom, és a győri Műhely is közölt tőle verseket. Egyre gyakrabban jelentek meg írásai a Népszava, Magyar Ifjúság, Ifjúsági Magazin lapjain is. Verset publikált többek között a Pannónia ének (Költők a Dunántúlról, 1977), Radnóti koszorúja, és az ukrán nyelvű Balaton hulláma, vala324