Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 1. szám - Károlyi Tamás: Élet a Marson

tudtam. Most mertem csak felpillantani. A nővérke az ablakban ült, háttal a városnak, a lábát lógázta. Nyilvánvalóan jót röhögött magában.- Kriszti vagyok - mutatkozott be.- Max - tátogtam.- Hányasban vagy?

„42” — mutattam az ujjaimon.

Visszakísért, kérte fedezzem, ne lássa senki, hol volt. „Tiszta a levegő” — sutyorogtam. Megígérte, holnap, azaz ma, meglátogat. Nemrég hagyott csak magamra egyébként. Papíron beszélgettünk.

„Ki szúrt meg?” - írta. „Egy csaj” - válaszoltam ugyancsak írásban. ,A barátnőd?” „Nem igazán: elhívtam egy buliba. Amikor megcsókoltam, belém- szúrt egy kést.” „Mert? Erőszakoskodtál?” „Nem. Dehogy.” Mindez a beszélgetés itt áll előttem. Én a megszokott kék toliammal szóltam, Krisztinek kölcsönadtam egy lilát.

„De nem lehet, hogy ő úgy érezte?” „Nem úgy tűnt. Nem szólt egy szót se, még viszonozta is. Átkaroltam és közelebb húztam magamhoz. És egyszerre puff.” „Direkt csinálta?” „Azt mondja, véletlen volt.”- Tényleg ne haragudj, ugye nem haragszol? Csak át akartalak ölelni... nem is tudom, hogy történhetett - mondta Fanni ma délután. Nagyon csinosan kiöltözött a tiszteletemre, és ideült az ágy szélére. - Mindig elbaszok valamit- dünnyögte magában.

„Mit csinálsz?” - firkantottam fel a papírra.- Valahogy minden tönkremegy mindig. Úgy örültem, mikor meghívtál, hiszen tudod.

Tényleg. Mosolygott, azt mondta, a kedvenc ruháját fogja felvenni. Búzavirágkék egyrészest spagettipánttal, a szoknyarész alig ért a combja közepéig. Csupa vér lett. Pedig jól állt neki.- És tessék, ezt is elbaszom. Biztos haragszol rám.

,Dehogy. Baleset volt.”- Tudom. Akkor is. De azért aranyos vagy, hogy ezt mondod. — Megcsókolt.- Vagyis írod! - nevetett. Picit én is elmosolyodtam.- Nagyon fáj?

„Csak ha megmozdulok, vagy ha beszélek. Este a legrosszabb.”

Kezét a kötésre helyezte, mintha azt nézte volna, mit tett, majd finom ujjai lassan feljebb csúsztak, be felgyűrődött pólóm alá, és megpihentek a szívem fölött. Ézt baromi költőinek találta. Csak néztünk egymásra, aztán jött anyu, és Fanni gyorsan továbbállt. „Talán holnap is bejövök” - mondta, mielőtt elment.- Ő ki?

.Évfolyamtársam.”- Helyes lány. - Anyu persze nem tudja, ki és hogyan szúrt meg. Hülyültünk és belefutottam - ezt adtam be neki.

,És hiszel neki?” - írta Kriszti. „Vagy baleset volt, vagy egy skizofrénnel randiztam. Az előbbi szimpibb.” „Tetszik?” Hosszan haboztam. „Igen. Jó vele lenni.” „De nem szereted.” „Mit tudom én! Eddig minden másképp volt.” „És

26