Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 1. szám - Károlyi Tamás: Élet a Marson

legalább tudok segíteni. Mezítláb kicaplattam a folyosóra, kezem az oldalamon, piszkosul fájt, majd beledöglöttem.

A folyosó sötét volt, csak a végén pislákolt némi fény az éjszakás nó'vérek ajtaja eló'tt. Nem kellett messze menni, tizenöt fázós lépés után benyitottam a megfelelő', nadrágos-kalapos bácsival jelzett ajtón. Alaposan meggyőződtem a nemi elkülönítés által megszabott hovatartozásomról, bár se nadrágot, se kalapot nem viseltem, öltözékem mindössze pólóból és egy viseltes, nefelejcsmintás boxerből állt. Mindazonáltal meglehetősen biztos voltam benne, hogy jó helyen járok. Ezért lepődtem meg, amikor hirtelen szemben találtam magam az egyik legvonzóbb nővel, akit életemben láttam. Idősebb lehetett nálam egy pár évvel, huszonvalahány és harmincpár között. Felnyírt, vörösre festett haj, gyönyörű domborulatok. Nővérköpenyben volt és fekete nadrágban; csodás lábak! Az ablakban ült, cigarettázott és nem kisebb meglepetéssel nézett rám, mint én őrá.- Meg fogsz fázni, így mezítláb - mondta.

Az első gondolatom az volt, hogy mégis a női osztályon járok, aztán észrevettem a falon sorban a piszoárokat. Meggondolatlanul mondani akartam valamit, de az első kiejtett hangokkal rám törő fájdalom meghiúsította botor kísérletemet. Míg összegörnyedve és kötésemet vakarászva szenvedtem, a titokzatos nővérke óvatosan az ablak szélére helyezte a cigit, karon fogott és bevezetett az egyik fülkébe, ahol leültem a WC-fedélre kifújni magam.- Mi a baj? - kérdezte.- Szúrt seb - suttogtam el kétszer is, az érthetőség kedvéért.- Jól vagy?

Bólintottam. A piszoárra mutattam szemben.- Ja, bocs. Majd nem nézek oda. - Az ablakhoz ment, felvette a cigit és a háztetőkre bámult.- Ugye nem árulsz be a főnővérnek? — kérdezte, és egy pillanatra hátrafordult. Én éppen előhúztam a fütyim. Majd a szívbaj jött rám.- Itt bujkálok előle. Másfél óra tisztába tevés után muszáj elszívnom egy cigit, érted? — folytatta újra a sötét városra meredve. A fenekét és karcsú derekát néztem, míg vadul arra koncentráltam, nehogy merevedésem legyen, mert akkor lőttek a hugyozásnak.- Ugyanis tilos munkaidő alatt cigiznünk, érted? - És újra hátrapillantott, arcán utálkozó fintor. - Tiszta köcsögség. - Én mereven bámultam. Szeme végigfutott rajtam és félkemény fütykösömön, aztán mosolyogva elfordult.- Szemétség - suttogtam rekedten. Becsuktam a szemem és magam elé idéztem a nővért, aki reggel cserélte a kötést. Különösen krumpliorrát, az anyajegyeket és keléseket a fején, szétfolyó termetét, szürke, combnyi vastagságú bokáját. Valóban mutatkozott némi hatás: rövidesen már vígan csobogott a vizelet a porceláncsészébe.- Félek a női vécébe menni - folytatta közben a nővérke, - ott már egyszer rajtakaptak, érted? Ugye nem árulsz be?

Hangtalanul ráztam a fejem, de nem mertem fölnézni. Túl tisztán hallottam a hanját.- Koszi - mondta. - Már visszafordulhatok?

Rendbetettem magam. „Oké!” - suttogtam olyan hangosan, ahogy csak

25