Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - Kelemen Lajos: Írjunk szeretetből
KELEMEN LAJOS írjunk szeretetból MOHAI V. LAJOS: ÉDES CSÁBÍTÁSOK Inkább természetes, semmint meglepő, ha egy könyv elsőre azzal hívja föl magára a figyelmet, amivel műfajában hézagot pótol; elébe vágva egyéb erényeinek, mondhatnánk tehát, hogy Mohai V. Lajos esszégyűjteménye érdekes kötet, mondhatnánk - aztán e jelző hadd ejtse tüstént, könyvével együtt a szerzőt is a rosszallás és a dicséret valamiféle kettős limbusába? Hiszen nálunk, mint tudvalevő, egy bizonyos ízlés szerint képtelenség, hogy az esztétikai elemzés, a velős kritika kellemes olvasmány is lehet, hogy a könnyed stílus, a tetszést keltő mondat összeférjen a gondolati mélységgel. És hát a kötet címe: Édes csábítások! Szerelmes regényhez illik, nem irodalmi esszék élére. Pedig Mohai V. Lajos könyvében csakugyan édes csábításokról van szó; az irodalom, ami csábít, a szerző, aki készséggel csábul. És ebben a viszonyban lám, mégis - vagy épp ezért - milyen zökkenőmentesen simul össze a tudós- bosszantóan gördülékeny hang a tárgyismerettel, a lényeglátás a szemlélet tágasságával. Szerb Antal iskolája az a hely, ahol az efféle esszéformának némely csínja-bínja elsajátítható, persze ha megvan hozzá a kellő érzék és kvalitás. Mohai V. Lajosnak történetesen sem érzékkel, sem kvalitással nem adósa a természet. S e két tulajdonság találkozásából olyan szép kerek, amellett igaz mondatok születnek, mint amilyennel a Hrabal-i próza belvilágára vet fényt: „Realitás és fantasztikum ötvözése ez, a világ szürrealisztikus elsajátítása, a képzelet fölhajtóerejének szakmai megbecsülése, nem a felemás, ilyen-olyan, hanem a széppel és rúttal föltornyosuló élet elfogadása.” Mohai V. Lajosban az esztétikust szerencsére folyton utoléri az író. A híres Arany Tigris egyik asztalánál, a cseh mesterre várva, s végül megpillantva Hrabalt, így emlékezik: „Becsapnám vele a világot, ha akkori megindultságomat veszni hagyom; Hrabal közelében az ember másként tud elszámolni az életével, érződik rajta, hogy birtokon belül van, irodalom előtti világba érkezik, bár nem boldog, de nem is boldogtalan, és megnyilatkozhat számára a megrendülés pillanata. - Hát ennyi. Lámpaláz nélkül, levetett saruk nélkül az Arany Tigrisben, Hrabal keddi környezetében”. Míg a cseh irodalom elkötelezett szószólójaként Ladis- lav Fuksnál egy magasrendű etikai eszmény primátusát ismeri föl, Karel Capek közírói szerepét taglalva azt a Kosztolányit említi, akinek írói és publicisztikai működése sok tekintetben rokonítható Capekével. Kosztolányi egyébként, ugyanúgy, mint a csehek, egy egész kis esszéfüzér a kötetben: ha 283
