Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - Barták Balázs: Az anyagcsere művészete
ben is bajt okoznia. így például, ha Tom ászt mongya Katinak, nem sokkal 2000 előtt, hogy Kati túl sokat ír Katiról és nem eleget ír arról, ami nem Kati és hogy, e miatt az ok miatt, Tom ászt tanácsojja Katinak, hogy Kati írjon másról, mint Katiról, miközben Kati, mindjárt 2000 elején Katiról ír, semmibe véve Tom tanácsát, akkor Kati, legalább is Tom szemében, már is bajt okozott 2000-ben, miközben 2000 éppen hogy csak elkezdődött. A szöveg folytatásában, mintegy azt demonstrálandó, hogy Kati tényleg képes bajt okozni, a szerző két nagylábujjáról esik szó, amelyek folyton kiszakítják a harisnyát. A törlésjel Molnár Katalinnál Tom, aki arra inti őt, hogy ne csak magáról írjon, azaz helyezze magát törlésjel (tehát Tom) alá. Azonban a törlésjelet (Tomot) a szerző áttetszővé teszi — tulajdonképpen törlésjel alá helyezi a törlésjelet - azzal, hogy már 2000 elején magáról ír, láthatóvá téve az egyetlen valóságot, őt magát. E szöveg bármennyire is az En-re összpontosít, gyakorlatilag ugyanazt mondja, mint Tóth Gábor: a valóság nem látszat. Hasonló a helyzet a harmadik vendéglappal, Bujdosó Alpár kompozíciójával. Ezen egy sematizált arc látható, meg két, a szemlélő felé fordított tenyér lenyomata vagy csontozata. A kézpárnák határozottan meghúzott kontúrja stilizált női mellekre emlékeztet. A tenyérvonalakat három mondat rajzolja ki, illetve a kép alján is egy verbális közlést találunk. FÉNY ÖNTI EL A SZOBÁT TÁGUL A SÖTÉTSÉG FRISS LEVEGŐT HOZ A HUZAT BE KELL CSUKNI AZ ABLAKOT! Nincs lehetőségünk a kompozíció szöveges részének részletes interpretációjára, annyi azonban különösebb kockázat nélkül kijelenthető, hogy a Pilinszky Négysorosával, illetve Nemes Nagy Ágnes tárgyias lírájával rokonságot mutató, lakonikus mondatok között az összefüggést a referencialitás adja. Egy lehetséges értelmezésben ez az összefüggés teremthet kapcsolatot a kompozíció verbális és vizuális elemei között is. Az tudniillik, hogy a látható (az erős kontúrokkal hangsúlyozott képi összetevők) és a nem látható (a hideg üvegablakon a tenyér által hagyott, elillanó páralenyomat, vagy a pusztán a röntgenképen megjelenő csontozat) egyaránt a valósághoz tartozik. A három vendéglap hangsúlyozottan csupán lehetséges, és ugyancsak hangsúlyozottan egyetlen határozott kérdés erőszaktételéből - e kérdés: van e kapcsolat közöttük? - kiinduló értelmezéseinek találkozási pontja a valóságvonatkozás (referencialitás). Ez két szempontból is lényeges. Egyrészt nyilvánvalóvá teszi, hogy valóban nem a véletlen és nem is az udvariasság, hanem szerkesztői megfontolás rendezi a mappa elejére e három alkotást. Az összeállításnak tehát van rendezőelve. Alátámasztja mindez azt a korábbi állításunkat, hogy Székely Ákos a modernitás-posztmodernitás 275
