Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - Barták Balázs: Az anyagcsere művészete

vitájában a Habermas-i megfontolások mentén halad, azaz nem tartja szükségszerűnek, hogy lemondjunk a gondolkodás vonatkozási centrumairól.

E három vendéglap másrészt „megfogalmazza” azt a kérdést, kijelöli azt az eró'teret, amelynek horizontján a Leopold Bloom 19. számának Székelytől származó alkotásai elhelyezkednek. A kérdés, amely által a szerző válaszai motiváltak, két mozzanatot foglal magába: egyszerre firtatja a valóság ontológiai státuszát és művészeti ábrázolhatóságának lehetőségét.

Székely a kérdésre 30 választ ad. 26 lap található a dosszién belül, kettőt - mintegy függelékként - spárgával kötözött a Leopold Bloomhoz. A belül lévők közül több is van, amely mindkét oldaláról szemlélhető, ám csak az egyik tartalmaz a két oldalon egymástól függetlenül is értelmezhető munkát. A 30. válasz magán a címlapon látható, így a mappa a vendéglapokkal együtt összesen 33 művet tartalmaz. E szám szimbolikus összefüggéseivel, éppen az alkotások nem-szimbolikus volta miatt, indokolatlan foglalkoznunk.

Ami e válaszokat a rekonstruált kérdésen túl összefogja, az maga a cím (m etabolikus háttér), illetőleg annak jelentése. Az anyagcserére történő utalást itt a szó legszorosabb értelmében kell vennünk. Székely a Duchamp-i gesztushoz visszanyúlva - s egyben megint csak a modernitás-posztmodernitás határ- mezsgyéjére vezetve bennünket - a Lévi-Strauss által leírt bricolage (barkácsolás) technikáját alkalmazza. Talált tárgyakkal dolgozik, amelyeken tulajdonképpen semmit nem változtat, csupán módosítja azok kontextusát. Felhasználja tehát őket egy új szemantikai struktúra kiépítéséhez. A hozott anyag így egyszerre megy keresztül egy materiális és egy intellektuális értelemben vett metabolizmuson.

Kézzelfoghatóan példázza ezt az a mű, amely 1993-ban már megjelent az Ars Savaria című kötetben Magyar gy’ ártmány címmel. Ezt az alkotást tekinthetjük akár Székely ars/arc poeticájának is. A kompozíción a szerző portréja látható, valamiféle papírszűrővel, vagy mi az ördöggel letakart szemekkel. Az „álarcon” két fekete vonallal megrajzolt kör közepére ragasztott, értelmezhetetlen — valószínűleg szláv — szótöredékeket tartalmazó papír-fecni jelöli a szemeket. Székely Ákos és a felhasznált anyagok egyszerre mennek keresztül metabolizmuson. Az anyagcsere hátterében itt egy mély, s a mappa koncepciója szempontjából rendkívül termékeny belátás körvonalazódik. Jelesen az, hogy a valóság, illetve annak lényegi összefüggései nem. pillanthatok meg a fizikai világ látására szolgáló szemekkel. Az álarc „végrehajtja” Husserl fenomenológiái zárójelbe tételét (epoché), s így a gondolkodás a továbbiakban a tudat intencionális tárgyainak megkérdőjelezhetetlen bizonyossággal bíró régiójában mozoghat.

A mappa többi lapján Székely ezt a letakart szemű nézést gyakorolja, egy tisztán intencionális, csak a tudat számára adott világot (értelemkomplexumot) teremtve. Teremt, tehát - Heidegger terminusaival - a világba vet, azaz költőien lakozik.

Ehhez az új összefüggésrendszerhez, vagy ahogy korábban neveztük, szemantikai struktúrához az alapanyagot mindvégig a talált tárgyak szolgáltatják. így válhat műalkotássá a gépsonka fotója, a szilvabefőtt címkéje, a divatos ruhadarab logoja, a viaszosvászon asztalterítő darabja, vagy a margarin csomagolópapírja.

A tét mindeközben maga a művészet és talán még több is. A művészet,

276