Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 1. szám - Károlyi Tamás: Élet a Marson
- Ez még nem jutott eszembe. Nem - mondja. Valaki berakja a hifibe az új Madonnát.- Nem megyünk ki az erkélyre? Utálom ezt a lemezt - ajánlom Fanninak. Elmegyünk Ildi mellett, nem igazán törődik vele, ki hogy érzi magát lakásavató buliján. Az egyetlen kanapén smárol a pasijával. Teljesen elmerülnek a csókokban, egymás hajába túrnak.- Itt mindjárt ungabunga lesz — súgja ide Fanni kuncogva. Én hívtam meg a bulira, miután megtudtam, hogy O nem lesz itt.- Van programod csütörtökre? - kérdeztem lazán, olyan lazán, ahogy csak tudtam, és én lepődtem meg a leginkább, örömmel fogadta a meghívást.- Az ott a vasútállomás? - kérdezi Fanni, és néhány fényfoltra mutat, melyek közül halvány, fehér füst száll fel.- Aha, az lesz. - Felnézek az égre. Kék felhők úsznak el a csillagok előtt.- Szereted a csillagokat? — Nem válaszol, de ő is a sötét űrbe bámul.- Én sose látok semmit; te ismered a csillagképeket? - kérdezi aztán.- Azt hiszem, az ott a Nagymedve.- Tényleg? Melyik?- Ott. Vagy várj, ...nem is tudom.- Az ott?- Úgy néz ki, nem?- Hogy kéne kinéznie?- Igazából nem is tudom. - Nevet.- Kár - mondja.- De azt hiszem, az az.- Bemegyünk? Fázom. - Átkarolom, kicsit megdörzsölöm a karját. Ildi és barátja már belefáradtak a smárolásba, csendben ölelkeznek, beszélgetnek. A hangulat eléggé leeresztett, sokan elmentek, néhányan alszanak. Kimegyünk a konyhába, hátha van még egy kis bor, meg valami kaja a hűtőben. Alvók ernyedt végtagjait lépjük át. Elkapom Noémi pillantását, mielőtt kilépnék a sötét előszobába. Valami nem tetszik neki.- Meghívtam Fannit a bulira - mondtam neki még csütörtökön.- Ki Fannit?- Ismered... Most odahív magához, tetszik-e, kérdezi, mondom, aha, igen. Oké, te dolgod, mondja. ,Hülyének tartod?” - kérdezem, de csak hümmög. ,Bedig jó fej”- mondom neki. A konyhában ég a neon, káprázik a szemem, ahogy belépek. A bor ott áll az asztalon, töltök magunknak. Fanni már javában tényked.- Szendvicset csinálok, kérsz? - kérdezi, és margarint, meg valami felvágottat pakol elő a hűtőből. Míg a kenyeret szeli, mögé lépek és a szájához emelem a bort, államat finoman a vállára támasztom. Kortyol, majd megfordul, arcunk egész közel van egymáshoz, és akkor megcsókolom. Bizonytalanul viszonozza, a szemébe nézek, de nem tudok kiolvasni belőle semmit. Megcsókolom megint, a csípőjére teszem a karom, még közelebb húzom magamhoz.- Jézusom! Bocs! Nem direkt volt! Csörömpölés. 23
