Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - Varga Virág: Nőkérdés a múlt század elején

kodásra helyezi a hangsúlyt, Nietzsche-kritikájában pedig elítéli ugyan a filozófusnak a nó'i alárendeltséget hirdető' megjegyzéseit, de átveszi annak a házassági intézménnyel kapcsolatos kételyeit.15

A feminista mozgalom teoretikus voltát állítja fi. is a Virágfakadásban: a feministák hiába íiják tele cikkekkel az újságokat, „a theoria csak theoria marad és senki se fogja megpróbálni, hogy az életben vajon beválik-e”. FI. szerint a nők szellemi, lelki képességeinek, és testének (!) még fejlődni kell ahhoz, hogy a döntés képességét egyáltalán birtokolni tudja (ebben a felfogásban a nők szabadsága kétszeresen is relatív - mint emberé, s mint nőé). A szerző organikus és mechanisztikus társadalomfelfogást képvisel, mely szerint a feministák hiába akarják a nőket érintő átalakulást elősegíteni, ez a társadalom ellenében hat, amely „nem törődik a feministák prédikálásával”. (Ahogy Jászi Spencer-értelmezésének is egyik alappillére, hogy ,g. világtörténeti korszakokat nem lehetséges a természetes fejlődés ellen ’megcsinálni’.”)

A pozitivizmus tehát gyakran konzervatív politikai álláspontok igazolásává vált, s ezért nem csoda, hogy a feministák a politikai cselekvésük hatékonysága miatt olyan radikális ideológiákhoz, mozgalmakhoz csatlakoznak (marxizmus, szociáldemokrácia, munkáspárt), amelyekkel nem csupán az egyenjogúság követelése kapcsolja össze őket, hanem a (legtöbbször radikális) változtatások lehetősége.

FI. revolucionizmusa: a társadalom, a gondolkodás és a vallás fejlődésének (s annak forradalmi pontjai mint Luther, Napóleon, Kant) mintájára zajlik le majd a női kérdés megoldása is (de ezt a távoli jövőbe vetíti). Egyetért azzal a megállapítással, hogy a nők alkotásai csak ritkán emelkednek a férfiaktól származóak fölé, azonban nyitva hagyja a kérdést, hogy a nők és műveik sikertelen érvényesülésének okai vajon női sajátosságokban, vagy pedig társadalmi korlátok, előítéletek működésében keresendőek. Eliot és Sand példája annak - írja fi. -, hogy a társadalom által nagyobb szabadságot élvező nők hatékonyabbak lesznek az alkotás terén.

Ekkor kapcsolódik be a vitába Kaffka Margit (1905. április 15.) „Egy asszony” aláírással ellátott cikke: Azért sem az utolsó szó: „Az nem lehet, hogy olyan ügyben, ahol az asszonynép kerül szóba, férfiember ’utolsó szót’ - ’még egy szót mondjon’ (pedig így van, csakhogy Kaffka írására röviden reflektáló egyetértő cikke fl.-nek). Azért is — asszonyé lesz ’még egy’. — Három a daru!- Tehát a feminizmussal csakugyan foglalkozunk a nagyságos politika mellett- mert ez a cím is egy jó csoport embernek jó - vagy rossz állapota körül forog.” Radnóti olvasatában Kaffka számára az asszonyiság „mint az emberi elnyomás szimbóluma”16 jelenik meg. Ezt az olvasatot erősíti, hogy Kaffka a női kérdést a faji kérdéssel kapcsolja össze, a nőket és bizonyos kisebbségeket érintő politika közös jellemzője, hogy mindkét esetben a politikai hatalom ezeknek a csoportoknak a marginalizációjára törekszik.

A nők munkához való jogát Kaffka azzal bizonyítja, hogyha egy gyár művezetője nagyobb százalékban venne fel francia mint német munkásokat, akkor ez még nem igazolná egy nép(csoport) munkára való alkalmasságát, illetve alkalmatlanságát. Ugyanígy utat nyit a női érvényesülés felé azzal, hogy bár megengedi, hogy a férfiak szellemi munkavégzésének inkább vannak maximális határai, mint a nőkének, hangsúlyozza, hogy az eseteket mindig ettől az általánosítástól elszakítva kell értelmezni. Az esélyegyenlőség nála

269