Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - Varga Virág: Nőkérdés a múlt század elején
az r.-n. által hivatkozott nekrológban már magát Jászit is távolságtartó álláspont jellemzi.9 Spencer az Értelmi, erkölcsi és testi nevelés című munkájában hangsúlyozza, hogy a nevelés az anélkül is meglevő' természetes nemi különbségek érvényre jutását segíti elő (Juhász felfogásában ez a szocializáció következménye), s ezért a majdan anyákká váló nők nevelésétől elsősorban a testi fejlesztést, mint képzettséget követel.10 A korban közismertek voltak Nietzsche nőellenes nézetei, r.-n. szerző a forrás pontos megjelölése nélkül hivatkozik Nietzschére, ugyanakkor lehetséges, hogy Juhász Gyulának a nőiség eredeztetéséről vallott nézetei sem nélkülözik Nietzsche befolyását. Ugyanis az r.-n. írására reflektáló válaszcikkében elismeri ugyan, hogy Nietzsche nem rajong a nők Sturm und Drang korszakáért, és olvasatában Nietzsche a nőiség lényegét az anyaságban látja, ámde Nietzschénél az anya az, aki a nőről alkotott kép leszármazását biztosítja; s bár Nietzsche ellene van az emancipációnak, nem záija ki a férfiértékek - és főleg hibák - nevelés általi elsajátítását a nők részéről: „Mindenki anyjától kapja a nőről alkotott képét: e képtől függ, hogy a nőket tisztelni fogja, lebecsüli, vagy közömbös lesz irántuk.” „Európa három vagy négy civilizált országában a néhány évszázados nevelés eredményeképpen a nőkből mindent lehet csinálni, még férfit is, persze nem nemi értelemben, de minden egyéb értelemben.”11 r.-n. a Juhász Gyula által Kaffka Margitban ünnepelt örök nőiséget arra használja fel, hogy a férfiak és nők közötti áthidalhatatlan különbségeket igazolja, és az örök nőivel az örök Adámot szegezi szembe, és azt az állítást, hogy Erdős Renée verizmusa nem cáfolat a női szentimentalizmusra, hanem kivétel. Felhasználja továbbá Pauer Imrének A lélektan alapjai című művét a forrás megjelölése nélkül. Pauer állítja ugyan, hogy „a nemi különbségek befolyása az egyes lelki tüneményekre változó organizáció - szellemi tekintetben is bizonyos változásokat idéz elő.”12 Azonban elméletét nem igazítja az organikus és lélektani különbségek felhasználásával a nők társadalmi helyzetét igazoló elmélethez. Juhász r.-n.-nek (Ibsen) Nóra-példáját azért nem tartja helytállónak, mert a költő olvasatában Nóra nem az emancipáció harcosa, akinek célja, hogy bankhivatalnok legyen, hanem hogy férjénél megértést találjon. Bár éppen a hagyományos nőkultuszt utasítja el, melyben a ,.nőkérdés a szerelem kérdésévé magasztosul”, ugyanakkor míg az első cikkét a nőirodalomnak szenteli, addig itt azt a kérdést teszi fel, hogy milyen nagy szerzővé tesznek a nők (Maeterlinck: Joyzelle, Annunzio: Fouco, Sophokles: Antigoné, Shakespeare: Cymbeline), másrészt a női („ewig weibliche”) metafizikai létét („so hold, so schön, so rein”) tételezi, s ezzel egy korábbi nő-felfogáshoz nyúl vissza. Juhász Gyula maga is fenntartásokkal fogadja a női emancipáció fogalmát: „Úgy hangzik ez az összetett szó” mintha mésalliance lenne, frigye az örök nőiesnek a darwinteóriával. A két szerzőt alapvetően különböző hozzáállás jellemzi; míg Juhász írásában a női egyenjogúság és szerepek kérdése az irodalmon belül merül fel, addig ez r.-n. számára mint biológiai adottság és abból levezethető társadalmi helyzet eleve korlátozott. A női kérdés címmel jelenik meg r.-n. újabb cikke a Virágfakadás március 15-i számában. A szerző álláspontja, hogy női kérdés mindig létezett ugyan, de most vált először igazán szociális kérdéssé, amely 267
