Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - Bíró Zsófia: "Félre vers, tsalád, ima"
Aritocratiánk. Eggy négligé, Eggy merészebb szó már is Scandalum A leg-több kényes Saalban és Salonban; [...] Itt Brunswickéknál bár-mint szólhatok, Fütyülhetem Marsiglia dalát, Ok nem sipítnak Polizey után; Czibálhatom Carli maradék haját, Nem marnak, hogy talám fekünni vonszom.” (Levél Cousinomnak Újhelre) A kiutasítás ellenére csak azért is Bécsben maradt, csupán az indulatok csitultával hagyta el a császárvárost. Szülőfalujába visszatérve kétségbeejtő helyzet fogadta: a hatalmas Lónyay-birtokon annyi adósság volt, hogy szinte semmit sem jövedelmezett, annyit meg éppenséggel nem, hogy ki tudta volna elégíteni az udvari pompához szokott grófnőt. Kalandos hónapok következtek, Psyché hol Pozsonyban, hol Kassán, hol Badenben, hol Szepesben, hol Sárospatakon tűnt fel, majd el, megvadult gavallérokat és féltékenységtől őrjöngő asszonyokat hagyva maga után (Minutes volantes; Eggy lovász fihoz). 1813 decemberében - Bécsből visszavonulva - Budán töltött egy hetet gyermekkori játszópajtásánál, első tanítójánál és szintén első (bár plátói) szerelménél, Ungvárnémeti Tóth Lászlónál. Egy szinte párizsi bulvárdarabba illő félreértés során (a cselédlány, analfabéta lévén, a Himfy költőjének adta át Berzsenyi helyett a vacsorára invitáló levelet) találkozott Kisfaludy Sándorral; ortológia és neológia mérkőzött meg személyükben egymással, mindvégig megmaradva a kölcsönös tisztelet és nagyrabecsülés álarcában. A hódítókörútnak váratlan fordulat vetett véget: ismét teherbe esett. Számos unokabátyjának egyike, gróf Thurzó Ferenc árvavári főispán erdei vadászházikójában húzódott meg néhány hónapra a világ szeme elől. Életformájának radikális minőségbeli változása, valamint újabb nem kívánt terhessége hatására a számvetés igényével született szüleit megörökítő verse {Két familiáris portrait). A Ius ultimae noctis címűt minden bizonnyal megtörtént események ihlették, hangulatát tekintve azonban kísértetiesen emlékeztet az első gyermeke elveszejtését követő versekre (A késértet; A boszorkány). A lelkiismeretes onkelnek köszönhetően a gyermek még az előtt elpusztult, mielőtt anyja számára kiderült volna, fiú-e vagy lány. A 2 zettli Jósának című opuszból tudjuk, első gyermekének haladéktalan angyallá változtatása olyan erős sokkal járt, hogy az addig nimfomán Psyché több mint egy évig tartózkodott az erősebb nemmel való érintkezéstől. Képzelhető tehát, milyen mélységű fájdalmat és önvádat váltott ki belőle ez a második alkalom, amikor felelősségének teljes tudatában volt képes átlátni a történteket. „Tsepet se több vala Temetése, mint egy matskáé. Kis névtelen Fiú vagy jány, már meg nem ismerem soha. Gyász orgonája búgó szél, bútsúztató Chorusa madár népség, harangja bérczeken Rezegő zuhatag, kereszttye a Nap s a Hold 262