Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - Kun Árpád: Optimist

betűző fényében észrevettem, hogy Béni bácsi fölött egy irgalmatlan nagy keresztespók terpeszkedik a plafonon. Béni bácsi fenyegető litániába fogott úttörőhöz és vitorláshoz nem méltó viselkedésünkkel kapcsolatban; kitért arra is, hogy elmúltak azok az idők, amikor a gyengekezű Ferivel azt csináltuk, ami nekünk tetszik, majd ő megmutatja.

Mikor elhallgatott, pisszenéstelen csend lett. Leült az ágyára, recsegett alatta a sodrony. Halk csosszanás jelezte, hogy kilépett a papucsából.

Úgy éreztem, hogy szavai rám nem vonatkozhatnak, hiszen vétlen vagyok a rendbontásban, és mint a mai futam győztese, halványan foszforeszkáló glóriát éreztem párnán nyugvó fejem körül. Hirtelen megállapítottam, hogy már jó ideje feszít a hólyagom, csak az ábrándozás és a látványosan zajló események miatt nem vettem észre. Lekászálódtam az emeletes ágyról, hogy kimenjek pisilni. Lehajolva tapogattam a tornacipőm után, amikor nagyot csattant fenekemen Béni bácsi gumipapucsa. Hallani véltem magam fölött a keresztespókot, amint megiramodik az egyik sarok felé.

Vagy húsz évvel később a Lővérekben sétáltam egy meredek úton, amelynek egyik oldalán már az Alpokig nyúló fenyvesek kezdődnek. Erre jártunk mindig az iskolával a Deák-kúthoz Madarak és Fák napján, és az uszodából hazafelé erre szoktuk levágni az utat Ernával, amely mégis hosszúra nyúlt, mivel félórákat megálltunk csókolózni. A kaptató tetején gördeszkások álldigáltak unott arccal, csoportba verődve. Középen Béni bácsi magyarázott nekik a gördeszkázás fortélyairól. Egy szemernyit sem öregedett. Mikor elmentem mellettük, önkéntelenül valami pimasz vigyor ült ki az arcomra. Béni bácsi rám nézett.

246