Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - Oliver Friggieri: Az első telefonhívás; A baba, amelyik nem beszélt
OLIVER FRIGGIERI Az első telefonhívás Konstanzunak sosem voltak nagy elvárásai. Egész életében kis vágyak hajtották előre. Amikor elérte az öregség kapuját, éppen ugyanolyan egyszerű volt, mint amikor gyermekként a házukhoz közeli földeken hajkurászta a pillangókat, mászta a fákat és rongylabdát, vagy köveket rugdalva szaggatta a cipőit. Egyszerűsége olyan régi keletű volt, mint a kabáté, amely szintén öreg és viseltes volt, de amelyiktől sosem vált meg. Szelíd volt az iskolában is, sose vett részt semmiben. Házi feladatait lelki- ismeretesen elkészítette, de sose volt lángeszű. Vagy átment, vagy ismételt. Amikor egy kicsit idősebb lett, akkor se élvezte a fiatalságát. Nem járt el esténként és nem csavargott a barátokkal éjjelenként, úgy tűnt, ez a világ nem egészen neki készült, úgy tűnt, hogy neki csak egy kicsi helye van benne, csak annyi, hogy ellegyen benne. Ugyanilyen maradt még akkor is, mikor felnőtt. Húszas évei közepén ő is megházasodott, mint a többiek, aztán egy kis házba költöztek, mint a szülei. Nem sokkal később a szülei meghaltak, a faluszéli temető egyik szegényes síijába költöztek. Az idő nem vár, rá sem várt persze. Az idő görcsös folyásában hatalmas változások történtek, de a múló és változó világot Konstanzu alig vette észre. Új házak épültek a régiek helyén, és ahol földek voltak öreg árnyékos fákkal, ott buldózer tűnt fel és elsöpört mindent az útjából. A szűk utcákat és sikátorokat autókkal tömött széles aszfaltutak váltották fel. A ruhák is megváltoztak. Új divatok sokkolták, kíváncsian figyelte, de ő nem változtatott. Mi maradt változatlanul? Konstanzu körülnézett és azt mondta: „Minden, ami maradt, az a felhők színének változása, és a nap és a hold változásai. Különben nem lenne nyáron meleg és télen hideg. És a tenger és az állatok éppen annyira különböznek most is. És hogy éljünk, és hogy ne betegedjünk meg, és ne haljunk meg soha. Különben minden megváltozott. De én nem látok egy dolgot se.” Konstanzu nagyon ügyetlen volt az új és megváltozott világban, úgy érezte magát, mint idegen a saját anyafóldjén. Nem találta helyét. De a fák és az állatok, az évszakok és a Természet önmaga, mint Konstanzu hangulata, ugyanaz maradt. A Természet nem folyt bele a változás masírozásába, nyugtalanul és csendesen figyelte a változásokat. Konstanzu elhatározta, hogy a természet oldalán marad és megtartja azt, ami a régi világból maradt. „Ki tudja, talán ha vennék egy tűzhelyet, gyorsabban és finomabbakat főznénk!” - mondta neki Filoména egyszer. Az utcában az asszonyok váltig emlegették, hogy milyen kényelmes dolog a modern háztartási eszköz. 247
