Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - Kun Árpád: Optimist

láztam volna be a kikötőbe, derékig érő vízben ültem, és az a döbbenetes sejtésem volt, hogy megnyertem a futamot.

A fertő-taviak közül Fischer Tomi ért még a célba, valahol a megcsappant mezőny közepén. Ennek ellenére az egész társaság elvonult délután, hogy megnézze a kiragasztott eredménylistát. Tényleg első lettem. Tompa csattanás riasztott fel örömteli kábulatomból. A többieknek csak annyi ideje maradt, hogy pukkadozva a bokrok mögé rohanjanak, ledobják magukat a fűbe, és elkezdtek fetrengeni a röhögéstől. Lebénulva meredtem a szitkozódó Béni bácsira, aki az imént érkezett, és megpróbált belépni az üvegajtón a zsűri épületébe. De eltévesztette a bejáratot, és lendületesen felkenődött az üvegfalra.

Egész este színét se láttuk, és nem volt a barakkban takarodókor sem. A váratlan szabadság, amely a velünk alvó Béni bácsi távolléte által szakadt ránk, úgy tűnt, kihasználatlanul marad, és simán el is aludtunk volna a kimerítő nap után - már mindenki félálomban volt, egyre hosszabb csend tagolta a hülye beköpéseket, és az utánuk felhangzó röhögést -, ha Fischer Tomi egyszercsak nem kezd el veszettül kiabálni.

Tomi többször is eldicsekedett vele, hogy három veséje van, és mi némi csodálattal vegyes borzongással tekintettünk rá, mint egy leendő donorra, akinek jóléte szervileg is biztosítva van. Különleges aurájához hozzájárult még, hogy apja gazdagsága folytán élete sokkal inkább hasonlított szemünkben a nyugati fiatalok életére, mint a miénkre. Sopronban majd mindenkinek a családjában voltak nyugati rokonok, leginkább osztrákok vagy németek. Bécsi, müncheni unokatestvérek elhordott, színes cuccait hordtuk, és évente néhányszor varázslatosnak tűnő ajándékokban dúskáltunk, mikor beállított a nyugati rokonság. Am Tomiék maguk voltak a nyugatiak pálmafás teraszukkal, mikrobuszukkal, ceyloni nyaralásaikkal és az Alpokba tett síeléseikkel. Tomi a vitorlázást, ami nekünk szerelem volt, aszkétikusan és flagelláns módon gyakorolta, ahogy több más sportot is. Később leginkább atléták között találkoztam az övéhez hasonló hozzáállással, amikor az ember teste gyöt- retése által akar túllépni fizikai adottságain, bárha végig azt hiszi is, hogy csak a még jobb eredményért dolgozik.

Azt állította, hogy pók futott keresztül az arcán. Zseblámpájával - elképesztően modern, messzehordó, fókuszálható fényű szerszám volt - a plafont pásztázta. Meg is talált egy szerencsétlen kaszáspókot az ágyam fölött. Agyoncsapta, bár szerinte a keresett pók nem ez volt. Hosszas pókvadászat kezdődött, amely addig tartott, amíg Tomi úgy ahogy meg nem nyugodott. Közben azonban mindenkinek elszállt szeméről az álom, és eddig nem tapasztalt hevességgel kitört az éjszakai hancúr. Röpködtek a párnák, vad röhögés, ordítozás rázta a barakkot. Az egyik sarokban kölcsönkérték Tomi zseblámpáját, és a fényénél magyarkártyázni kezdtek. Valaki cigarettára gyújtott. Én újra csak hihetetlen eredményemen ábrándoztam. Vakítóan csillogott csukott szemem előtt az Optimist vitorlája, és egyre nagyobb és nagyobb lett. Megdőlt az árboc, hiába feküdtem ki teljes testemmel az ellentétes oldalon, hiába nyomtam el a kormányt, hogy szélbe állítsam a hajót, és megszűnjön a vitorlára nehezedő szél nyomása. Egyenesen az álomba borultam volna bele, ekkor azonban kivágódott a barakk ajtaja.

Mindenki beugrott az ágyba, fülig húzta magán a pokrócot. Az utcai lámpa

245