Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 2. szám - "VALAMIT VISZ A VÍZ" - Török Gábor: Kép-özön-víz
TÖRÖK GÁBOR: Kép-özön-víz Rendhagyó filmtörténet avagy mozaikok a víz metonimikus és metaforikus mozgóképi ábrázolásairól A víz az emberi létezés nélkülözhetetlen eleme. A kezdet kezdetén a magzat az élet vizéből táplálkozik. Egyes mitológiákban a tenger, a végtelen víz az olyan ősállapot, amely az élet csíráját hordozza, s amelyből a föld is megszületik. A növények a megtermékenyítő égi áldásnak, az esőnek köszönhetik szárba szökkenésüket. A víz eszköze a megtisztulásnak, forrása a születésnek és az újjászületésnek. Nem írható tehát a véletlen számlájára, hogy az éltető nedvek különféle alakzatai — víz, életvíz, forrás, kút, fürdő, folyó, patak, tó, tenger, pára, felhő, köd, jég, hó stb. - annyira gyakori motívumok a filmművészetben, hogy nem lehet nekik egyetlen metonimikus vagy metaforikus jelentést tulajdonítani. A széles körű felhasználásra jó példa, hogy sok rendező nem a víz teremtő voltát hangsúlyozza, hanem romboló elemként, a halál pusztító hírnökeként, az élőlényeket elnyelő szörnyetegként veszi számításba. Ha egy filmben a víz a központi motívum, eleve miliőt meghatározó hangulati töltéssel rendelkezik. A nedvességhez általában a szereplők borongós meditációja, az élet kívülről történő rezignált szemlélése, a nosztalgikus atmoszféra társítható. Bizonyára ezért szerepeltették előszeretettel a vizeket filmjeikben a francia impresszionisták, avantgardisták és költői realisták. A Szajna, a tenger, a kikötőnegyed, a ködös-párás hajnali és esti utcaképek sokasága Jean Vigo, Jean Renoir, Marcel Carné és kortársaik palettáján egyaránt igen gyakori. A cinema pur avagy a tiszta film hívei több filmjüket forgatták kikötőkben. Különösen a dél-tengeri Marseille kikötőnegyedét favorizálták. Jean Epstein, a szürrealista filmköltészet merész kísérletezője az 1923-ban készült Hü szív című munkájában elsők között alkalmazza a kettős exponálást. A tengerparton álló hősnő arcát szemtől szemben és a kikötő víztükrében egyszerre láthatjuk. 1938-ban Alberto Cavalcanti forgat ugyanott hasonló atmoszférájú filmet A kikötőben címmel. Jól illeszthető ebbe a vonulatba a filmművészet Rimbaud- jaként tisztelt Jean Vigo Nizzáról jut eszembe című dokumentált szempontú alkotása. A személyes hangvételű városfilm alapmotívumát a szárazföld és a tenger közötti kontraszt kamerával történő megfogalmazása adja. A korai francia filmművészet fenegyereke a hullámok és a felhők, az idill és a nyo178
