Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 2. szám - "VALAMIT VISZ A VÍZ" - Lőrincz Zoltán: "...az ég alatt levő vizek..."

keresztelés utáni új élet szimbólumait. Péter apostol más összefüggésre hívja fel a figyelmet, amikor az özönvízben a keresztség előképét látja Isten türelmesen várakozott a Noé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vizen át. Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által.” (1 Pt 3, 20-21)

Michelangelo Sixtus kápolna-ábrázolása az özönvizet mint emberi drámát mutatja be. A víz áldást hozó, életet adó motívuma mellett most pusztító jellege kerül előtérbe. Isten büntetése az engedetlen emberiséggel szemben. Az ábrázolás vonagló figurái, kétségbeesett gesztusaik, menekülést álmodó mozdulataik egy szörnyűséges szkenárium drámáját adják. Az özönvíz-jelenet mintegy antitézise lehetne a Vörös-(Nádas-)tengeri átvonulás (2 Móz 14). Isten választott népét megmenekíti és az üldöző egyiptomiak a tengerben lelik halálukat. A téma alkalmas ugyanakkor Isten választott népe iránti szere- tetének és csodájának a bemutatására. Az Ószövetség népe előtt ketté vált a Vörös-tenger, majd később a Jordán folyó vize is. A művészettörténeti ábrázolások a „föld alatti vizeket” gyakran a káosszal rokonítják, s ezentúl a túlvilág negatív pólusához, a pokolhoz kapcsolják. Ugyancsak így gondolkodik Michelangelo utolsó ítélet-ábrázolásán. (Sixtus kápolna, Róma, 1535-41). Az égből hulló vizet, az esőt ezzel szemben az élettel, az áldott világgal kapcsolják egybe. Michelangelo Utolsó ítélet-variánsa lehetne Delacroix Dante bárkája című kompozíciója 1822-ből. Kharón ladikjába - mint utolsó lehetőségbe - görcsösen kapaszkodnak a túlvilági elítéltek. A tenger, a végtelen víz az élet gyötrelmeit jelképezi (lásd még Caspar David Friedrich néhány hasonló témájú képét), s ezen kel át Dante és Vergilius. Alakjuk nyilvánvalóan szimbolikus, így a kép a művészet mindenek felett győzedelmeskedő erejét és szépségét hirdeti.

Ikonográfiailag a víz köré csoportosítható ábrázolások még a következők: a lábmosás jelenete, amikor Krisztus megmosta tizenkét tanítványának a lábát. (Jn. 13, 2 k.) Apápa ma is gyakorolja ezt a hagyományt az alázat jeleként. Pilátus is mossa kezeit (Mt 27, 11 k), hiszen egy ártatlan elítélésekor a zsidó törvény előírja (5 Móz 21, 6) a rituális megtisztulás jeleként a kézmosást. Ilyen jelenet látható a Junius Bassus-szarkofágon (359, Róma, Szent Péter altemploma) vagy a bártfai Jézus születése-oltár egyik szárnyképén (1480-1490). Jack Butler Yeats spontán expresszionista, merész megközelítéssel nyúl a témához. Fénylő színek, éles ecsetvonások társulnak egyszerre felismerhe- tetlenül összemosódó tájképi elemekkel. ,A mosdótál, amelyben Pilátus mosta kezeit” (1951, Waddington Galleries Ltd., London) talán csak ürügy a biblikus téma huszadik századi át- és deszakralizálásához.

Az élet vize, a kút, a forrás kapcsolatáról már korábban, a 42. zsoltár kapcsán beszéltünk. A genti oltár bárány-imádása jelenet (Van Eyck testvére, 1432, Gent. St. Baro-székesegyház) közepén áll az élet vizének forrását alle- gorizáló gótikus kút, amely egyben utal a bárány kiontatott vérének teológiai „élet vize” jelentésére. Az ábrázolás harmadik dimenziója a paradicsomi fo- lyókra történő utalás, hiszen az Eden-kertet öntöző (1 Móz 2,10 k.) Pison, Gichon, Tigris, Eufrátesz egyetlen forrásból táplálkozik: Istenből.

Az ábrázolási típusok egyik nagy csoportját jelenítik a sziklából vizet fa173