Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 2. szám - "VALAMIT VISZ A VÍZ" - Lőrincz Zoltán: "...az ég alatt levő vizek..."

az irodalmi témát, és újabb allegorikus jelentéssel ruházza fel. A kép egyben alkalmas arra, hogy egy antik téma reneszánsz interpretálását is bemutassuk.

Az Odüsszeia-téma tér vissza Lorrain egyik kompozícióján (1646, Odüsz- szeusz hajóra szállása, Louvre, Párizs). A barokkot foglalkoztató harmadik dimenzió, a folyamatos tér akadálytalanul jelentkezik a festményen, hiszen a kép kétoldali antik építészeti elemei segítenek a víz és az ég végtelen találkozásának tanulmányozásában.

Az antikvitást követó'en az ókeresztény korban a víz fogalma átalakul, és az „élő víz” (hüdor zón) jelentésköre kerül előtérbe. Biblikus felfogásban maga az Isten az élő víznek - így az életnek is - a forrása, és sajátos értelmezésben a Szentlélek lenne az élő víz. Az előzőekben nagyon vázlatosan tárgyaltuk a görög-római megközelítésmódot. A víz gazdag szimbolizmusát illetően a kereszténység korai századaiban az az értelmezés a meghatározó, amelyet az ószövetségi zsidóságban kapott a tisztulással és tisztítással kapcsolatban. Az Ószövetségben az áldozat lemosásához - a kultuszban — élő víz volt előírva (3 Móz 14,5 k. 50-52; 15,13), de alkalmaztak szent vizet (4 Móz 5,17 k.), tisztító vizet is (4 Móz 19). Ezsaiás próféta is e gondolatokkal beszél a belső megtisztulásról: „Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat!” (Ezs 1,1b)

A számtalan teológiai reflexió közül emeljünk ki néhányat. „... engem, a folyóvize forrását, elhagytak...” (Jer 2,13). Harangy Jenő a körmendi református templomban a 42. zsoltár míves sorait jeleníti meg: ,Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem!” Vagy ennek az éneknek változata: „Mint a szép híves patakra, a szarvas kívánkozik, lelkem úgy óhajt Uramra, és hozzá fohászkodik, te hozzád én Istenem, szom- juhozik én lelkem. Vájjon színed eleiben, mikor jutok, élő Isten?”

Az „élő víz” kifejezés az Újszövetségben átalakul. Jelentése részben az ószövetségi marad Jézus és a samáriai asszony történetében. (Jn. 4, 10, 14). Az újszövetségi iratokban az élő víz, az élet vize egyre inkább a Szentlélekre vonatkozik. A Jézus megkeresztelése jelenet és annak szövegállománya olyan szakramentális mozzanatokat említ, amelyek a keresztség és a Szentlélek elválaszthatatlan kapcsolatát említik. Máté evangélista ezt így interpretálja:

,Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll. És hang hallatszott a mennyből: »Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.«”

A ravennai ortodoxok keresztelőkápolnájának mozaikján 450 körül a Jordánt folyamisten (antik hatás) alakjában, koronájaként rákot viselve, kezében egy nádszálat - mintegy jogart - tartva, ábrázolták. A jelenetet a szinte táncot lejtő tizenkét apostol alakja kíséri körben, virágszerű oszlopok között drapériák csüngő motívuma alatt. A Krisztus megkeresztelése jelenet mellett a teológia beszél a vízzel történő Krisztus által megkívánt Keresztségről. .Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és lélektől, nem mehet be az Isten országába.” (Jn 3, 5) De mi a keresztség? Isten egyházába történő betagozódás, lehetne a rövid válasz. Az Ószövetségben a keresztség a nyolcadik napon történő körülmetélést jelentette, aminek újszövetségi para- lelje a megkeresztelés. Ezért építenek nyolcszögletű baptisztériumokat (keresztel őkápolnát) nagyon sok helyen Itáliában (Firenze, Pavia), mint a meg172