Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 2. szám - "VALAMIT VISZ A VÍZ" - Fűzfa Balázs: A magyar költészet néhány cseppje

Hasonlóképpen jelent majd izzást a hideg és a hó képe az egyik legmaradandóbb Vajda János-versben, a már majdnem-szimbolista Húsz év múlva című dalban. Ez a belső tűz is a víz, illetve a jég és a hó képében köszönt ránk:

„Mint a Montblanc csúcsán a jég,

Minek nem árt se nap, se szél,

Csöndes szívem, többé nem ég;

Nem bántja újabb szenvedély."

(Részlet - 1876)

De előbb még Petőfi és a forradalom:

FÖLTÁMADOTT A TENGER...

Föltámadott a tenger,

A népek tengere;

Ijesztve eget-fóldet,

Szilaj hullámokat vet Rémítő ereje.

Látjátok ezt a táncot?

Halljátok e zenét?

Akik még nem tudtátok,

Most megtanulhatjátok,

Hogyan mulat a nép.

Reng és üvölt a tenger,

Hánykódnak a hajók,

Sűlyednek a pokolra,

Az árboc és vitorla Megtörve, tépve lóg.

Tombold ki, te özönvíz,

Tombold ki magadat,

Mutasd mélységes medred,

S dobáld a fellegekre Bőszült tajtékodat;

Jegyezd vele az égre Örök tanúságúi:

Habár fölül a gálya,

S alul a víznek árja,

Azért a víz az úr!

(Pest, 1848. március 27-30.)

E vers egész szövegének fő szervező eleme a tenger, vagyis a víz képe. Különböző jelentésszinteken mutatkozik meg, s nemcsak önmagában, hanem

164