Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 2. szám - "VALAMIT VISZ A VÍZ" - Károlyi Pál: Zene és vizek

csobogó játékát Debussy a II. tételben. Semmilyen eszközt nem használ el, mindig új, mint ahogyan a csapongó hullámok és fodrai, vízcseppjei sem egyformák kétszer. A III. tételben a játékból vetélkedő erőmutatvány válik, sokszor igencsak fenyegetően. Aztán az állandósuló szélsebesség hatalmassá növelt, rendezett hullámhegyvonulásokat alkot, és mintha vihar készülődne..., nem, szél és tenger szerelmesen összefonódik, a végtelen nagy sima tükör vakít, s a szerelem és szenvedély mind izgatottabbá fokozódik, a szél csodát énekel a nehézkesen mozgó, hatalmas víztömegnek.

Három nocturne című zenekari művében Debussy a Szajna egyik hídján ért benyomását fordítja le zenére. Hirtelen szél támadt, felhők gyülekeztek s megszólalt egy hajó szirénája. Barátjának mondta ezt az első tétel születése körülményeiről, amelynek a Felhők címet adta. Persze az, hogy a zeneszerzőt mi ihleti meg, egyáltalán nem azt jelenti, hogy művében azt fogja megírni. A II. tétel címe Ünnepek. Bizonyos, hogy az élmény - ha ragaszkodunk megzenésítéséhez - a két tételre együttesen hatott. Az I. tétel mixtúrás hangzat- használatával, Strawinskyt megelőző osztinátó-technikájával a felhők gyülekezésének páratlanul szép zenei képét adja. AII. tétel pedig a természet ünnepeként - és feltétlenül természetünnepről beszél, természetgyönyört közvetít - heves zápor keletkezését és kavargásait éli át. A III. tétel pedig egy másik tengerzene, La Mert megelőző, az emberhez barátságos, hívogató tengeré, ezért is a címe: Szirének. Valóban, a tétel érzéki, lágy szépsége kábulatba hódítja az embert. A tételben - mintegy zenekari hangszeregyüttesként — szöveg nélküli nőikar társul a zenekar színeihez.

Amint a Debussy-fogalom egybekapcsolódik a tengerrel, Jean Sibelius neve a Kalevalával, az ezer tó országának eposzával. Regéi összefonódnak a vízzel. Sibelius több történetet fogalmazott át szimfonikus költeményekbe, e megzenésített epizódok közül világszerte a legnépszerűbb a Tuonelai hattyú. Tuonela a halál országa, sziget, szélesen és sebesen hömpölygő fekete folyam övezi. A sziget körül úszik méltóságosan Tuonela hattyúja, s szomorúságos énekével vigyázza a holtak nyugalmát. Sibelius a természet programatikus festésével nem törődik, sőt ellenzi ennek irányzatát. A holtak országát körülölelő víz műve alapján inkább tükörsima tó, mint rohanó folyó, bár a monda szerint ebben az országban nincsen szél, ami a folyó vizét fodrozná. Sibelius a hattyú énekére és a holtak nyugalmára koncentrál, a melankolikus éneket az angolkürtnek adja, s csak olykor-olykor utal zenéjével a víz drámai nyugtalanságára.

Vizek és zene kapcsolatának témakörében folytathatnám még a sort, a téma szinte kimeríthetetlen. Gondolatfuttatásom inkább csak az érdeklődés felébresztését célozhatta meg, semmint azt, hogy még számos fájdalmasan hiányzót felsorakoztasson. Mert fáj, hogy nem szólhattam pl. Maurice Ravel Daphnis és C/i/oéjának tengerhullámzásáról, amely zenei ábrázolás egyben a szerelmi egyesülés szenvedélyességét szimbolizálja, Ernest Chausson A szerelem és a tenger költeményéről, Liszt Ferenc kutakról, forrásokról mesélő zongoraműveiről, egyáltalán kutak zenéjéről, mint pl. Ottorino Respighi Róma kútjai című szimfonikus költeményéről, amelynek élére a zeneszerző a következő sorokat írta: „Ebben a szimfonikus költeményben a zeneszerző azokat az érzéseket és látványokat kívánja kifejezni, amelyeket Róma négy kútja keltett benne” ..., és még sok minden másról, többek közt Paul Dukas Goethe balla157