Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 2. szám - "VALAMIT VISZ A VÍZ" - Ilon Gábor: Víz és ember: adatok régészeti megközelítésből

azonban az is felvetődött, hogy néhány borostyánra emlékeztető (pl. ajkait) darab Kárpát-medencei eredetű.

A víz elválaszt és összeköt. A modern kori politika nyomán (ld. országhatárok) a legutóbbi időkig a történettudományt is befolyásolta ez a felfogás, hangsúlyozottan a víz elválasztó szerepe. Ma - helyesen - egyre nagyobb hangsúly helyeződik a víz összekötő kapocskénti értelmezésére. Ugyanakkor a kulturális (és etnikai) határok, jól látható és ezért nem igazából vitatható földrajzi határait képezték. A Rába a történelem során több időpontban játszott ilyen szerepet. Például a kora bronzkorban Vas megyében is kimutatható, az ún. gátai és kisapostagi kultúra esetében vagy a korai avar kori határvédelemben.

A korai magyar határvédelem egyik alapja - a sűrű erdőségek és a mesterséges sáncok (pl. ún. vasvári sánc) mellett is - a víz. Ezek, a Dunától dél felé haladva: a Fertő és mocsaras környéke, amihez a Hanság kapcsolódott. Csupán a Mosoni- és a Kapuvári-kapun keresztül volt átjárási lehetőség a Magyar Királyság belsejébe, amit könnyedén védeni lehetett. Székesfehérvár Árpád-kori védelmében is fontos szerepet szántak a víznek. Gondoljunk az Álba Regia-t ma is övező Sárrétre, ami akkoriban jóval hatalmasabb kiterjedésű volt. Ráadásul ennek vízmennyiségét, a víz magasságát növelni tudták, így még inkább járhatatlanná tehették a vidéket. Ezt úgy oldották meg, hogy a Bakonyból érkező vizet felduzzasztották, mégpedig a rómaiak által épített gátak felhasználásával. Ezek egyike a 8-as főút déli rézsűjében, Várpalota és Öskü között látható, az ún. Kikeri-tói kváderkövekből épített kőgát. A másik a Velencei-tóba torkolló Császárvízen, Rátka közelében álló, rosszabb állapotú ,Kőrakás-majori kőgát”. A gátakat a IV. század elején Galerius császár idején építették.

Mint a gazdálkodás és némely mesterségek alapja

A Hermann Ottó által ősi mesterségek közé soroltak egyike a halászat. Minél korábbi időkre tekintünk vissza, jelentősége annál nagyobb. A feltételezhető puszta kézzel történő halfogást a lándzsás és az íjas halászat követte, amelyet az újkőkorban váltott fel a horoggal történő halászat. (Az elrekesz- téses, varsás, hálós stb. halfogás módozatai az archaeológia számára meg- közelíthetetlenek, elsősorban a vízszabályozások, mederkotrások miatt.) A bronz horgok remek sorozatát tartjuk számon a szombathelyi Savaria Múzeum századeleji feltárásokból származó velemi anyagában a késő bronz- és kora vaskor időszakából.

Rendkívüli jelentőségű a víznek köszönhető építési alapanyag. Az újkő- kortól kezdődően az újkorig fontos építőanyag a nád. E növény megőrződött lenyomatai faszerkezetes, agyagtapasztású, vessző- és nádfonatos és nádazott tetejű építményekre (lakóházak, gazdasági épületek) utalnak. Néhány példát említek csak: az újkőkori Sé-malomoldali, a késő bronzkori Gór-kápolnadombi, a kelta kori Mezőlak-Szentpéteri dombi (Veszprém m.) és a római kori Sava- riából (pl. Éva-malom udvara), ahol a falfestmények alapvakolata utal a nád alkalmazására. E nyersanyag használatának lehetőségét azonban számtalan esetben csak a régészeti ásatásokon előkerülő pollenmaradványok sejtetik.

Az árasztásos-öntözéses földművelés hazai neolitikumi bizonyítékai még ugyan hiányoznak, de az Árpád- és középkori ártéri gazdálkodás (legelők,

143