Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 1. szám - Károlyi Tamás: Élet a Marson
Ez elbizonytalaníthatta, azt hiszem. Valamit mondtam, már nem tudom, mit, valami hülyeséget, hogy meglesz, meg hogy csalánba nem üt, meg minden.- Ha megtudsz valamit, szólj, oké? Vagy ha látod, vagy bármi. Tudod a számomat, ugye? Bólintottam, mondtam, hogy tudom az övét is, meg Zoliét is, meg úgyis össze akarok futni Jodával, legfeljebb vele üzenek. Oké, mondta. Miután elbúcsúztunk, és még mindig nem tudtam rájönni, mi lehet Tobival, azon töprengtem, vajon miért olyan fontos, hogy meg legyen találva. Joda a tanszéken ücsörgött, mondtam neki, mi van, mondta, hogy már hallott róla, meg hogy ő telefonált vele nemrég. Aztán Lauráról beszéltünk, hogy milyen jó nő, és mondta, hogy látnám, mifélék járnak ide a tanszékre, eldobnám magam. Mesélt valamit, valami beszélgetésről, amit az előbb hallott, de nem értettem egészen, mi a poén, így csak vigyorogtam.- Az súlyos.- Az — mondta. Most pedig itt állok a Meinl-ben, hogy vegyek valami kaját, és hosszú a sor. De haladok. Már csak ketten vannak előttem, egy kismama és a kislánya, pelenkát vesznek, meg tejet, meg Milupát, meg ilyesmit, és ez a nagyi, aki folyton hátrafelé leseget, hogy miféle zenét hallgatok ilyen hangosan; miféle erkölcsi fertő, hová halad a világ, biztos ilyesmiket gondol magában. Meg kell íratnom Zolival a Makai CD-t! Tizenegy óra tizennégy perckor lépek ki a Meinl kapuján, ezzel eldőlt, hogy ma mégis lógni fogok, és jólesően beleharapok a Snickersbe. Az első gondolatom, hogy hatra megyek a Silent-hez, állítólag többen is leszünk. Küldök Zolinak egy SMS-t, hogy legyen ott. Bemegyek a KO-ba, az egyetlen lemezboltba Szombathelyen, és tök véletlenül össze is futok Silent-tel, ott válogat a pár trip-hop lemez között. Kérdezem tőle, látta-e Tobit mostanában.- Tobit? Nem. A szüleinél van nem?- Én is úgy tudtam - mondom.- Asszem, hazament a szüleihez. Nincs az albérletben az tuti, tegnap fel akartam ugrani hozzá, azt hittem, már hazajött, de semmi. A mobilja meg ki van kapcsolva.- Laura mondta, hogy ő se tudta felhívni. De akkor te se tudsz többet?- Szerintem még Szegeden van. A mobilját meg itthon hagyta. Este jössz?- Persze, megyek. Hívtam Zolit, hogy jöjjön. Sikerült megszereznem az új Makai-t. Meg akarom íratni vele.- Aha. Kitől szerezted?- Mit tudom én, hogy hívják. Az Eszti ismeri.- U, az vészes!- Úgy tűnik, ez az egy jó CD-je van. Érted? Érti. Mikor bemegyek a következő órámra, még mindig tartja magát a köd, de egy kicsit enyhülni látszik a hideg. POGI Szombathely, a Pogiváros, a Pogi Házak Forró Kemencéje. Minden utcasarkon ott a felirat: Pogi, Pogácsa Bár, Pogácsa Ház, vagy ezek más variánsa. A pogácsa apró, hagyományosan sajtos és tepertős formátumban, illetve édes8
