Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 1. szám - Károlyi Tamás: Élet a Marson

amit félig elfoglal egy mobiltelefon-reklám. íme egy érdekes hír: ,jíosszas készülődés után elindult a második űrszonda is a Mars felé. A kilövést több amerikai tévécsatorna is élőben közvetítette, és a várakozásnak megfelelően hibátlanul zajlott le. A szonda fedélzetén több robot is található, melyek feladata, hogy mindenféle külső irányítás nélkül további adatokat gyűjtsenek a vörös bolygóról. Egyike a legfontosabb feladatoknak a sarki jégsapkák vizsgálata lesz, különös tekintettel az esetleges fóldönkívüli létformák felkutatására.”

Megpróbálom végiggondolni, hogy mindent benthagytam-e a táskámban, amire ma szükségem lesz. Aztán már háromnegyed van, és sietnem kell. Kettesével szedem a lépcsőket, ahogy rohanok lefele, erősen megmarkolom a korlátot, úgy ugrok le vagy négy fokot. Kis híján feldöntöm egy szomszédomat, nem is köszönök, csak továbbszáguldok, nehogy megtörjön a lendület. A fejhallgató a fülemen ül, kabátzsebemben a discman, jungle-t hallgatok, egy 98- as Origin Unknown-válogatást. Vadul dübörögnek a dobok, bőg a basszus.

Nemcsak köd van, de hideg is. Össszehúzom magamon a kabátot, ritmusra lépek, ami azért elég gyors tempó a jungle esetében, de ez se melegít fel amúgy istenigazán. Gyalog megyek. Szombathely nem az a város, ahol olyan sokat buszozna az ember. Nincs olyan távolság, amit gyalog, vagy jó időben bringával ne lehetne kényelmesebben megtenni. Persze én is felszállók a Kilencesre, vagy a Harmincasra, ha sietek valahová, de azért ez ritka. Be- préselődve lenni a rengeteg vénasszony, vénember és fokhagymazabáló munkás közé, vagy még rosszabb: találkozni volt osztálytársakkal, lehet, hogy embergyűlölő vagyok, de ezt nem szeretem. Beugrók az útba eső Meinl-be, gyorsan körbesétálok, és beállók a kasszához. Meglehetősen hosszú a sor, de türelmesen várom, hogy kifizethessem a Coke-omat, a Snickers-t, meg azt a pár egyéb marhaságot, amit bedobáltam a kosaramba. Valaki elöl, úgy látszik, egy hétre bevásárolt, csak lassan jutok előbbre. Mondjuk mindegy, fülemen a discman, és kemény jungle-t hallgatok, így gyorsabban telik az idő. Azt hiszem, az előbb túl hevesen headbangeltem, az előttem álló nagymama folyton hátrafelé pislog. Beszélnem kell Zolival, figyelmeztetem magamat, meg kell hogy írja nekem az új Makai-t.

Tegnap találkoztam Zoli csajával, Laurával, basszus, nem semmi az a csaj. Rövid, szóTce haj, olyan vékony, mint egy modell, a szemüveg is kurva jól áll neki. Szóval találkoztunk tök véletlenül, puszi-puszi, hogy vagy, meg minden.

— Max, nem találkoztál Tobival mostanában? - kérdezte, mire csak megvontam a vállamat.- Tobi? Asszem, hetek óta nem láttam, mert? Nem valami olyat mondott, hogy hazautazik?

Laura csak elnézett a vállam fölött, nem válaszolt azonnal. Gondosan megrágta a szavaimat.- Látod, ezt nem tudom. Fogalmam sincs. Próbáltuk hívni többször is, de ki van kapcsolva a mobilja.- Aha. Lehet, otthonhagyta.

— Azt mondod, hazament? — most így utólag, ez inkább olyan költői kérdés volt, nem is várt rá talán választ, csak fontolgatta magában az új infokat.

— Te, figyelj, én tök nem tudom, csak most ez ugrott így be, de lehet ám, hogy rosszul emlékszem. Szar a memóriám.

7