Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 2. szám - Tüskés Tibor: "a végletek közt bizton állok..."

tosított számára. Bárdosi Németh már Szombathelyen megismerkedett a városi közigazgatás kérdéseivel, többek között a zálogház és a köztemető felügyelete tartozott hozzá, Pécsett pedig a város pénzügyi osztályán kapott munkát. A költő 1943-ban költözött Pécsre, és ettől az időtől nyugdíjba vonulásáig városi alkalmazottként a város pénzügyeivel foglalkozott. Ezt a munkát is nagy lelkiismeretességgel végezte. Emlékezem: a város éves költségvetését éppúgy beköttette, mint kéziratos verseit, és a két kemény tábla közé foglalt költségvetést is könyvespolcán őrizte.

A Sorsunk szerkesztésében 1948-ig, a folyóirat megszűnéséig vett részt Várkonyi és Csorba Győző mellett. Majd az irodalmi és a politikai élet szigorodásakor évekre kiszorult a szellemi életből, verseinek csak az 1952-ben indult pécsi Dunántúl című folyóirat adott alkalmanként helyet, de sem a Dunántúl Könyvkiadó, sem a Dunántúli Magvető nem tervezte verseskötetének megjelentetését. A pécsi Nemzeti Színházban 1956-ban előadott, Csokonai életéről szóló Békétlen szerelem című daljátékhoz versszövegeket ír. Bekapcsolódik az 1958-ban indult Jelenkor folyóirat munkájába, a szerkesztőség mellett hosszú évekig lektori munkát végzett, levelezett - főként a fiatal, pályakezdő szerzők kéziratait olvasta, és buzdította őket munkára. Önálló verseskötete - tizenkilenc évi kihagyás után - 1960-ban jelenik meg Carmina Hungarica címmel. (A kötet címét Weöres Sándor adta.) Volt, aki azt mondta: ,yjól van, nem baj, hogy gondoztátok ezt a kötetet. Úgyis ez lesz a Janinak az utolsó könyve...” Ennek ellenére a Carmina Hungaricát követi majd a Vacsoracsillag (1966), a Fehér pille (1972), a Lélek lángjai (1974), A nyugtalan madarak (1978) és a Befogadás (1981). Irodalmi emlékezéseit, portréit, kritikáit Utak és útitársak címmel Szombathelyen adták ki 1975-ben.

A sors kiszámíthatatlan, keserű és furcsa fintora, hogy 1981-ben március 8-i születésnapja előtt öt nappal halt meg hetvenkilenc éves korában. Nem érte meg, hogy legalább nyolcvanadik születésnapjára valamilyen országos irodalmi díjat kapjon, nem érte meg gyermekverseinek megjelenését, melyet Fűzfasíp címmel állított össze, s melyet Würtz Adám szép és szellemes rajzai kísérnek (1981). S nem érte meg költői íróportréinak, „verses magyar irodalomtörténetének”, a Magyar Múzsának a kiadását sem (1982). Hátrahagyott versei Lélek és ősz címmel Pécsen, a Pannónia Könyvek sorában 1994-ben láttak napvilágot.

Amikor 1947-48-ban Martyn Ferenc tollal és tussal rajzsorozatot készített a Sorsunk vezető munkatársairól és szerkesztőiről, Várkonyi Nándor, Weöres Sándor és Csorba Győző mellett Bárdosi Németh Jánost is lerajzolta. A költőt én Pécsen 1956 májusában, Babits Mihály hajdani diákszobájának a falán elhelyezett emléktábla leleplezése alkalmával ismertem meg. A Martyn-rajz elkészülte óta csaknem tíz év telt el akkor, de a portré alapján a költő arcát azonnal fölismertem. Sőt elmondhatom, hogy haláláig ez az arc nem sokat változott. A kevés hajjal födött boltozatos, kerek koponya, a száj körül a mély ráncok, a hízásra hajlamos áll, a régies, vastag keretű szemüveg ugyanaz volt már a korábbi Martyn-rajzon, mint azon a képen, amit az idős, betegségekkel küszködő, az élettől búcsúzó költőről magamban őrzök.

Bárdosi Németh János költészetében is van valamiféle állandóság. Ő nem a „fejlődő”, az állandó metamorfózisban, változásban és megújulásban élő lírikusok közé tartozik. Korán megtalálta saját, érett hangját. Illyés Gyulával

127