Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 11-12. szám - Tóth Csilla: Egy elmerült sziget legendája

A Hátrahagyott írások. Versek című kötet tartalmazza a tündéres versek egy rövid, de érdekes ciklusát Sorok-Réteken címmel. A hat verset valószínű Békássy foglalta ilyen módon egységbe. Legszebb darabja Álmok címmel bekerült az Elmerült sziget kötetbe is. Ritmikailag nem foghatók az első kötet darabjaihoz, de nagyon izgalmasak. Különösen a Csodavilág című vers, amely nagyon jól mutatja a Békássy tündéres versei mögötti mitikus tartalmakat. A vers rossz, de nagyon tanulságos.

Kivételes abból a szempontból is, hogy teljes látomást tár elénk, hiszen a szellemvilág hierarchikus rendszeréből minden lény feltűnik. Időben is teljes, hiszen felfogható akár egy Szent György napi boszorkányéjnek is, melynek felidézője maga a lírai én.

Akárcsak a még 1721-ben boszorkánysággal vádolt Suppuny András, a peranyag szerint:

„istentelen, gonosz táltos, ki erdők sűrűiben sötét éjjel magaköré gyűjté társait és fölgyújtatta velők a babonahit tüzeit, s pogány módra énekelt, imádkozott velők”, a feltevések szerint egy erdő sűrejében álló táltosfa körül.17

A verset indító metafora: „futó folyam a holdvilág” megteremti a víziót, s egyben nagyon szépen feltárja a költői-művészi kettőslátás természetét is, ami a későbbiekben hangsúlyosan, bár kevésbé sikerültén végig jelen van a szövegben. (Pl.: ,Fekete kezek nyúlnak felém...

Pedig csak a fák mozgatják ágaikat!" stb.)

A kezdő metaforában egybevonódik a szemmel látható és a láthatatlan: hétköznapi látvány a vízen tükröződő telihold, de egybevonódik az, ami a misztikus gondolkodásban összetartozik: a víz és a hold. Ezt követik a már említett Holdhoz tartozó virágok, pl. cseresznyefavirág, kulcsvirág (azaz primula, ez nemcsak Szent Péter, hanem Szűz Mária virága is lehetett, hiszen fia halála révén megnyitotta az emberek előtt a Mennyország kapuját), kék virág (Mária köpenyének színe), ibolya, harangvirág. A Hold és a női elv mellett megjelenik ezúttal nem a garabonciás, hanem mágus képében a férfi-elv, a hozzátartozó fekete színnel. A látomásban az öreg fák hatalmas mágusok, akik görbe ág- ujjaikkal varázsolnak. A megjelenő szellemvilág teljes és hierarchikus. A legmagasabb rendű lényekkel, a vízitündérekkel kezdi: „Gyöngytestű Rába-tün- dérek”, színük a fehér. A színpaletta fokozatosan sötétedik az alvilági ártó szellemek megjelenésével, a tündéreket csigaházas sárga szellemek, a szürke „pikkelyes vízimanó népség”, majd a békanyálas, tehát zöld színű boszorkányok és segédállataik, „buta”, „zölduszályos” halak követik. A hal itt fallikus jelkép, hiszen rajtuk lovagolnak a boszorkányok, ez pedig a nemi aktus helyettesítője. A tájat gonosz varázslat uralja, erre utalnak a jelzős szerkezetek is: „kígyóforma szár”, „boszorkányos szagok”, „mérges gyökerek”, „rothadt füvek”, ,fekete kezek”, „varangyfejek”. Szinte a boszorkány minden attribútumát felvonultatja a vers. A vízió végén teljes a lírai én átalakulása: a feminin lényegű csodavilág elnyeli: „Fekete kezek nyúlnak felém...”.

Ezzel új szerkezeti egység veszi kezdetét, ahol a lírai én már a sámán szerepében jelenik meg metamorfózisa eredményeként. A látomástól írásképpel is jelölve, egy csillaggal elválasztott részben felhangzik a sámán éneke. A sámánének műfaji kötöttségeinek megfelelően invokációt és refrént is tartalmaz. A világfát vagy sámánfát szólítja meg, amire fel kell másznia, hogy kon1029