Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 11-12. szám - Bodor Béla: Városablak

de aztán Franci vissza sem nézve befordult a sarkon, és eltűnt a kamera látószögéből. A szerkesztő végül úrrá lett a káoszon; lekeverte a stúdió képét, és bejátszotta az előre elkészített archív felvételt.

Mire Franci kiért a Kis-körútra, a házak kék fénnyel és csak ritkán ennél színesebben vibráló ablakai mögül régi-régi novellájának mondatfoszlányai szűrődtek ki. Egy nyitott ablak előtt megállt egy pillanatra, hallgatta a régen halott színész hangját a nyávogósra megnyúlt hangszalagról, és a vezetéket piszkálta a cipője hegyével. A troli-vonalak itt ágaztak ketté, és a kábelsaru széle egy kissé felpenderedett. Franci kivette a bicskáját a nadrágzsebéből, kicsattintotta, aztán leguggolt, és alányúlva jókora darabot pattintott ki a csatlakozó oldalából. Hosszan be volt repedve. Ahogy a fény felé fordult vele, és a zsebkéssel könnyedén belemetszett a vaskos kis fémcsíkba, csodálkozva állapította meg: — Ezüst. - Szórakozottan vágta zsebre, az összecsukott bicskával együtt. A tévében a színész a novellának annál a részénél tartott, amikor a lány ezt mondja a főszereplőnek: - Finom borszagod van, Fehérarcú. - Kívülről ismerte a felvételt. Ezután következik az a megalázó hanghiba, ami miatt megpróbálta betiltani ezt a változatot, persze eredménytelenül. Most már nem érdekelte. Átdobta a vállán a fekete ponyva sarkát, és a mellékutca felé indult; ahogy áthaladt a kis-körúti magasabb lámpa alatt, hatalmas, fakó árnyék jelent meg mögötte, aztán aláért, végül megelőzte őt és egyre fakóbbá válva elenyészett.

Hajtott a kíváncsiság. Szemre néztem, de neki nem akaródzott elindulnia, így aztán én is kiléptem az ablakon, végigegyensúlyoztam a lámpát merevítő kábelen, és én is a troli felső vezetékén kötöttem ki. A lámpák errefelé rendkívül alacsonyan függtek, és szüntelenül imbolyogtak. Csak lehajtott fejjel fértem át alattuk.

Franci szép kényelmes tempóban sétált, így rövidesen beértem. Gyanakodott is, nyilván erősebben imbolygóit kettőnk alatt a vezeték, de amikor hátrafordult, nem vett észre. Átnézett rajtam.

A Nagy-körútnál áttértünk a villamos felső vezetékre, szerencsére szünetelt a villamosforgalom, valami éppen aktuális karbantartási munka miatt; aztán balra fordultunk, arrafelé pedig már elment az utolsó járat.

A vedlő homlokzatú külvárosi házak között egyre mélyebb lett a csend. A sarkon nagyfejű öregember kapaszkodott a morzsolódó fal ál-kövébe, és csak forgolódott, amikor Franci leköszönt neki, aztán legyintett, és tapogatózott tovább. A pince-borozók rég bezártak, a részegek is vagy hazaértek már, vagy bevert fejjel feküdtek valamelyik kapualjban a kukák mögé lökve. Az eresz alatt, a díszpárkányon galambok húzták meg magukat, és néhol, ha sikerült kicsipkedniük a korhadékot - a szabadon álló gerendák mentén, vagy a félrecsúszott tetőcserepek között —, a padlásra is bejutottak, többnyire csak azért, hogy ott pusztuljanak el. Monoton burukkolásuk kísértetiesen visszhangzott a bádogeresz alatt.

Franci egyre céltudatosabban igyekezett valamerre, én pedig a nyomában. A piac sarkán megtorpant, kereste a lehajtó pályát, de a dolog nem látszott egyszerűnek. Némi habozás után egy akrobatikus mozdulattal a vendéglő árnyékolójára vetődött.

A ponyva persze szétszakadt alatta, de meg tudott kapaszkodni a mere1012