Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 11-12. szám - Bodor Béla: Városablak

vítőben, és halk basszamegek közepette a járdára ereszkedett. Én inkább a vezetéket tartó vasoszlop andráskeresztjén lépkedtem le az úttestre.

Franci végignézett a vasrácsokkal elzárt, lelakatolt bódék során. Itt már nem égtek lámpák, csak a villamosmegállótól szűrődött be kevés fény, az rajzolt némi szürkét az árnyékok közé.

Én semmit sem láttam, ó' azonban csukott szemmel is biztosan mozgott ebben a labirintusban, és ahogy a szemem megszokta a sötétséget, észrevettem, hogy ott áll nem messze tőlem, a mérlegház sarkánál, mintha hallgatózna. Ahogy utolértem, azt is láttam, hogy mit figyel. A legközelebbi bódé pultjának a rács alól kilátszó részén egy hatalmas, cirmos kandúr ült felborzolt szőrrel, és Franci háta mögé bámult, azaz egyenesen a képembe. Franci közben továbbment, és én is elóvakodtam a szőrét borzoló macska mellett. Ahogy magam mögött hagytam, hallottam, ahogy leugrik egy gyümölcsös rekeszre, és onnan néz utánunk. Megreccsentek a vékony lécek, ahogy egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát, nem tudván eldönteni, hogy maradjon-e, vagy minket kövessen.

Franci befordult az egyik köznél, hátulról közelítette meg az egyik bódét. Mögötte már nem volt több pavilon, a lécezett lapú vasállványokat tornyozták ide, melyekbe a helypénzes árusok rakják ki portékájukat a hagyományos piacnapokon.

A bódé ajtaja nyitva állt, de nem égett bent semmi fény, csak az utca felől szóródott ide valamivel erősebben az ostorlámpák világossága. Odabent a mennyezetig tornyozták fel a krumplis zsákokat, csak egyet hagytak előttük a földön. Azon valami fekete rongycsomó támaszkodott a rakásnak. Franci rágyújtott, és én is beleshettem válla fölött. Az öngyújtó lángja egy pillanatra vibi'áló, sárga fényt lobbantott, ez világította meg a rongycsomót is. Egy öregasszonyt, kék cájgnadrágban, megszámlálhatatlan pulóverben, füles sapkában. Kötött kesztyűjén le volt vágva az ujjak vége. Franci feléje kínálta a cigarettát.

Az öregasszony megrázta a fejét. Franci szájában felparázslott a cigaretta, drága, pácolt dohány illata töltötte meg a bódét. Az öregasszony orra hegyén vízcsepp verte vissza a parázs vörösét.- Nem fázik, muter? - kérdezte Franci. A vízcsepp lepottyant az öregasszony orráról.- Sálat vettem a derekamra. - Csiripelt, mint egy rekedt madár. - Meg a bundabugyit, amit adtál.- Állat ez a Tichauner. - Franci hátralépett, alig volt időm félreállni. - Kiültetni magát egész éjszakára. Egy állat.- Jó pénzt ád - az öregasszony fészkelődött, mélyen a zsebébe nyúlt. - Meg ezt, ha fáznék. Ámbár inkább elviszem az öregnek. - Skót whisky cimkéje díszelgett a laposüvegen, de illata közelibb származásról árulkodott. Franci elfogadta a kínálást, belekóstolt, megtörölte az üveg száját és visszaadta.- Maga nem iszik? - Az öregasszony a fejét rázta, és ugyanoda rejtette a laposüveget, ahonnan elővarázsolta.- Álmosít. Egy-kettő elalszom, aztán itt a baj.- Tulajdonképpen mi a francot csinál itt, muter? Őrzi a házat?- Valahogy úgy. Sok a lopás. Aszongya a Tichauner, így még mindig jobban jár, hogy nekem fizet.

1013