Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 11-12. szám - Pardi Anna: A messzi boldogok

Arisztotelész értette volna a tökéletességi mániában. Azért vagy szeren­csétlen, mert nem közelíted meg a legmagasabb rendű létet, létezni viszont épp azért akarsz, mert a legtökéletesebb létezőtől eredsz. A szerencse egy viszonzott, nagy szerelemben Edgar Poe-ra annyi viszontag­ság után mégiscsak rámosolygott. 1836 május 6-án feleségül vette unokahú­gát, az alig tizennégy éves kamaszlányt, a nap tündöklő szépségű Virginia Clemmet. Négy nap négy fénye lángolt a virágfüzérekkel díszített ajtókeretben, ahogy fehér uszályos, abroncsos szoknyában ott megjelent. A lét alakja, for­mája, keble pihegett e szépséges testkoncentrátumban, ég és föld menyegzői titka. A költő csodálva, hódolattal nézte leendő hitvesét, hitt a szerelem géniuszi fényének, mely vadabb s hatalmasabb, mint ős törvényhozás valaha volt - és frissen keletkező, sűrű varázs tobzódó fellege. Május orgonapontján álltak mindketten, lakodalmi zeniten, romantikus, aktív erők természeti cukorhab tortájával. Aztán a házasság boldogságát lassan őrölte fel az újságírói robot. Vers, novella, tárca, vezércikk, kritika, irodalmi tanulmány, detektívtörténet, mind­ezért keveset fizetnek, asszonyt eltartani irodalomból, írásból sose volt könnyű dolog. Ráadásul a tüdőbajra hajlamos Virginia ágynak esett, a friss elmúlás baljós tüneteit szenvedtetve el szerelmükben. Egy nap az iszákosság démona újra hatalmába kerítette a költőt, mondhatni, sűrű napi beosztása miatt. Egész éjjel verset írt, ókori, római hölgyek szőkült hajáról lengette szélben, mikor reggel a tőzsdére küldték egy megbetegedett kollégája helyett tudósítani. Poe-ról tudták, távol áll tőle a pénz világa, de most ez szükséghelyzet volt. Míg alkuszok kiabáltak a börzén, zavart agyában megnyílt a szakadék a tüle­kedő jelen és a fel nem dolgozott, fejlődéstörténeti múlt között. Haladás, haladás! Ez lenne a haladás, e sok üvöltő ember a börzén, a pénz hatalmának, az állam rabszolgatartó diktátumának való behódolás? A gátlás­talan, karrierista emberraj kiűzte a tőzsdéről, csendre vágyott, de a gyökér- telenségi rossz közérzet gyöke száműzte — hová, ó hová? — inni, inni a tébo- lyodásig, ha előző éjjel a tiszta szépségért küzdött egy versben a tébolyodásig. Csak a korlátlan lények függetlenek. Csak ők szabadok, mert abszolút mó­don tudnak azonosulni és különbözni. E. A. P. saját magának autonóm püs­pöke, a szabadságról sokat tudott, ám gyakorlása, sajnos, túl sok méregbe ke­rült agytekervényeinek. Ens veneri, mérgek hatása az agyban, részegen tántorog a költő zsúfolt baltimore-i utcán jobbra-balra. Van, ahol örömmel látják még így is, van, ahol nem - élet, halál negatív metafizikájában egyre megy. Testtartás, ábrázat, arc­kifejezés, semmi sincs rendben rajta. Egy szabad szonett tragikussá fordulá­sában betér az aljanéppel azonosulni egy rossz hírű csehóba. 947

Next

/
Thumbnails
Contents