Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 10. szám - Mezei Ottó: Oszlopok
MEZEI OTTÓ Oszlopok Ha kinézünk a Szombathelyi Képtár ablakain, az Iseum folyamatban lévő rekonstrukcióját láthatjuk. Azét a Kr. u. II. századi Iseumét, amelynek álló, törött, elferdült, ledőlt kőoszlopai, oszloptöredékei az „oszlop”-fogalom szimbólumának a Jelkép-, illetve a Szimbólumtárban olvasható konkrét, eleven, tárgyszerű példáit szolgáltatják. De hol van már az a kor, az az időszak, amikor a klasszikus (hagyományos) ikonográfia még általánosan érvényben volt? Tudnivaló, hogy a magyar művészet múltja is szolgáltatott ilyesmire példákat. Az már talán kevésbé tudott, hogy lánglelkű modem művészünk, Csontváry Kosztka festészetében végigkísérte az „oszlop” fogalmának a maga korában ismert megjelenítéseit, valósággal beleélvén magát ebbe a művészi szerepkörbe, amíg főművén a hajnali fényben úszó nap templom-oszlop révén megalkot- ja-megfesti a ma már elkoptatott kifejezésként használt aura mysticát. ABaal- bek naptemplomának eredeti hat oszlopát felragyogtató tűz ugyanis a Tűz maga, ,p teremtetlen ősfény szimbóluma, a forma, amelyben Isten magát megjeleníti, ha nyilatkozni akar” - írja Várkonyi Nándor. A keleti vallásoknak hódoló egykori római Iseum szomszédságában, az Oszlopok című kiállítás megnyitásán - gondolom - nem illetlenség ezt a magyar és egyetemes művészeti tényt felidézni. Van persze ezen a kiállításon közvetlenebb kapcsolódás ha nem is Iseum- hoz, de a neki otthont adó Savaria napjainkba érő múltjához: Kalapemelés a Savaria légiónak a címe az egyik munkának, a másiknak meg Savaria floralia (mindkettő Polgár Csabától), míg egy harmadik mű, a Kerti oltár - Invocati deorum című installáció barkácsolója (Vízi Tihamér) a szó szoros értelmében egy egyszerű savariai földműves kertjében állhatottként képzeli el a lanesek- nek szóló szakrális objektumot. S ha már a túlságosan direktnek képzelt szakrális és profán határmezsgyéjén járunk, megemlíthető igazán, hogy az „osz- lop”-fogalomnak és valamiféle transzcendenciának burkolt (rejtett), szándékos vagy szándék nélküli összefüggése több műről „leolvasható”, mint azt a Fogoly fényesség (Bikácsi Danielától) vagy a Körösi Csoma-oszlop I.-VI. (Stefanovits Pétertől) mutatja. Különben az előző két kiállításnál változatosabb anyag - nézetem szerint - az oszlop, mint a téma-motívum és a jelentés párharcának tükörképe. A változatosság elsősorban a műfaji gazdagságban mutatkozik, van egyedi rajz (Fü- katedrális Nagy Gábor), .festmény” (Oszlopos Simeon oszlopa Ganczaugh Miklós, Doboztitok Kovács Péter Balázs), amelynek én a nyilván hozzátartozó két kisebb darabot beleértve a Pandora szelencéje címet adnám, van aztán összetekerhető (függesztett) kép (Oszlopfigura Erdélyi Etától, Élő oszlop Mayer 926
