Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 10. szám - Bodor Béla: Az ihletett szoftver
szék után a rímek váratlanul elmaradnak, nem ritkán a versek záró soraiban. Bizonyára megvan ennek a programban rögzített magyarázata, de megint csak azt mondom, hogy ha az ember egyes verseket ír, nem választ ilyen megoldást. Ezek a versek már hosszabbak annál, hogy itt részletesebb elemzésekbe kezdjek. Egy dolgot mégis szeretnék megjegyezni, mert ebben látom a generált versek legfőbb hátulütőjét. Ahhoz képest, hogy milyen borzasztó mennyiségű variánsról van szó, már viszonylag szűk mintában is zavaróan sok önismétléssel találkozunk. Nagyon jellegzetes fordulatok ezek: nyáladat kóstoltam"-, „körtéd nyalogattam"-, ,petőfis dallamok,p karnevál alatt", és így tovább. Sőt ezeknél hosszabb egységre is van példa. A 3795713. darab így kezdődik: ,júgy szenvedsz mint Lóthné a sóhegyek mögött", míg a másik kötetben a 96171383. eleje így szól: pövekelsz mint Lóthné a sószobrok között”, és ez így megint zavaró. Sohasem kezdenék ugyanabban a sorozatban két verset ennyire hasonlóan; vagy azt is mondhatnám, hogy nem jutna eszembe életem során kétszer felhasználni verseimben ennyire hasonló elemeket. Ilyenkor látszik, hogy a generált versek nyelvi bázisa mennyire szűkös a nyelv egészéhez képest, amit a szóló-versek költője potenciálisan használ. A másik kiemelnivaló egészen más természetű. A ciklusban ugyanis nemcsak tizenkettesek, hanem másféle mértékben írott darabok is akadnak, bár nem tudom, hogy mi a dolog logikája, hiszen a programot nem ismerem. Mindenesetre ebből is idézek néhány sort: ,flinta palinta / szeles vecsernye / éget a pernye / sárga parittya / / hinta palinta / vékony erecske / combon keresztbe / szőrös talicska ...", és így tovább. Aszókészlet ezekben a részekben is a többiével azonosnak látszik, de a könnyed, táncos ritmika izgalmasabbnak tűnik a nehézkesebb tizenkettesnél. (Persze néhány száz darab ebből több lenne mint elég.) Ezen a ponton pedig vissza kell kanyarodnom ahhoz az alapfeltételhez, hogy a költő valamennyi generált szövegét egyenlő mértékben tartja értékesnek, és elutasítja a válogatás gondolatát. Természetesen védhető álláspont ez is, de nézetem szerint következményei vannak abban a tekintetben, hogy hol kell keresnünk a generált versek esetében a művészeti alkotást, és hogy miféle utunk-módunk van annak identifikációjára. Erre később még visszatérek. De mindezek dacára azt gondolom, hogy ezzel a kikötéssel Papp Tibor az egyik legfontosabb auktori gesztus lehetőségét vonja meg magától, és az alkotótól általában: azt a lehetőséget, hogy a beláthatatlan mennyiségű potenciális költemény közül kénye-kedve, ízlése, hangulata, neadjisten üzenete, mondanivalója szerint válassza ki azokat, melyek mondásához jó szívvel adja a száját. A gép mindent tud, de csak mindent tud tudni. Képtelen az elfogultságra, a részlegességre, az esetlegességre, a szabálytalanságra, a pontatlanságra, a magyartalanságra. Illetve, persze, képes lenne ezekre, ha elkészítője ilyen utasításokat foglalt volna a programba. De nem azért, mert a hiba elnézhető apróság a jelentésbeli többlethez mérve, vagy mert a hiba akkor és ott kifejez valamit. Mondok egy példát, hogy ne legyek ennyire elvont. Van egy történet, mely szerint József Attila egyik kései versében ezt a sort írta: JLátod-e, menynyire félve szeretlek, Kozmutza Flóra?" Flóra, aki hisztérikusan utálta a családnevét, ragaszkodott ahhoz, hogy a név maradjon ki a versből, és a költő eleget tett a kérésnek, és a verssor ma így hangzik: ,f,átod, mennyire, félve-ocsúdva szeretlek, Flóra!" Ez a hexameter súlyosan szabálytalan, az utolsó előtti láb 921
