Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 10. szám - Hatiasvili Nodar: A csipkebogyó

kivel megküzdeni. Kissé bosszantotta ugyan, hogy nem kell senkivel megvívnia, ám az, hogy nélküle a lány elpusztulna, büszkeséggel töltötte el.- Mit kell tennem? - kérdezte elszántan.- Rejts el a Nap sugarai elől legalább három napra, különben elégetnek - válaszolta a lány. - Ennyi idő alatt hozzászokom a földi élethez, s át tudok majd változni - mondjuk virággá.

A fiú bebújtatta a lányt a hálózsákba, három napon át egy tapodtat sem mozdult mellőle, úgy óvta a Nap sugaraitól. Elérkezett a harmadik éjszaka. A lány előbújt rejtekhelyéről, arra kérte a fiút, segítsen neki feljutni egy szikla tetejére. Mikor felértek a sziklára, s a fiú megkérdezte, miért pont ezt a helyet választotta, a lány azt felelte: azért, hogy innen állandóan láthassa őt. A fiú másnap reggel későn ébredt, kirohant a sátrából, s egy csodálatos rózsaszálat pillantott meg a meredek sziklafalon. Este fogta a kulacsát, s elindult a virághoz. Ahogy odaért, hallotta, hogy a rózsa örömében felsóhajt. Megöntözte a magával hozott vízzel, egy kicsit elüldögélt mellette, s csak akkor hagyta magára, mikor látta, hogy a virág elaludt. Eleinte gyakran látogatta, ám a rózsa mégis zsörtölődött, hogy keveset törődik vele. Látogatásaiból lassan a találkozás minden öröme elszállt.

Egy szép reggelen egy kismadár szállt le a rózsa mellé. A virág nagyon megörült, hogy végre van kivel flörtölnie. Kecsesen meghajolva felemelkedett, s fejét csöppet a madár felé billentette. Csak állt és várt, abban reménykedve, hogy láttára a madár ujjongásbán tör majd ki, ám a madár rá sem hederített, csak a saját gondjairól locsogott. Mikor egy pillanatra elhallgatott, a rózsa, hogy végre magára terelje a figyelmet, az első eszébe ötlő gondolattól vezérelve megkérte, hogy vigye át a rétre. A madár értetlenkedő pillantása láttán, hozzátette: - Te persze nem értheted meg a magányomat. Te bárhová elrepülhetsz, engem viszont egy helyhez kötnek a gyökereim, s ha ez a hely nehezen megközelíthető, még a madár is ritkán jár arra. Nehéz, vagyis inkább unalmas társaság nélkül élni a Földön. A réten viszont... - a rózsát mind jobban magával ragadta ez az esztelen gondolat, s egyre lelkesebben ecsetelgette: — A réten nem csak a virágokkal és füvekkel tudnék beszélgetni, de a pillangókkal és a gyerekekkel is.

A madár végül megszánta és elvitte egy kis rétre.

Minden a legnagyobb rendben ment egészen addig, míg a réten meg nem jelentek a gyerekek, elhatározván, hogy fociznak egyet. Kergették a labdát, letaposva és megsemmisítve mindent, ami csak a lábuk alá került. A rózsa összehúzta magát. Lelkét rémület mardosta, s eszébe jutott a fiú. Már bánta, hogy megsértődött és áttelepült a rétre, anélkül, hogy bármilyen hírt hagyott volna hátra magáról. így most aztán senkitől sem várhat segítséget. Éjszakánként vágyakozva nézte az égboltot, s csak dél körül száradtak fel szirmain éjjeli merengésének nyomai, a harmatkönnycseppek.

Egy szép reggelen ismét leszállt mellé az ismerős madárka. Mindketten megörültek a találkozásnak, s a szokásos üdvözlő frázisok után a rózsa így szólt:- Te sokfelé repülsz, sok mindent látsz. Nem ismersz olyan helyet a síkságon, ahol sosem fociznak gyerekek?- Csak a tó és a mocsár ilyen hely - válaszolta hosszas tűnődés után a madár.

899