Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 10. szám - Koppány Zsolt: Az identifikáció metafizikája
Vagy gondoljunk Szent Péterre, aki megfeszíttetésénél kérte, hogy a keresztet fordítsák meg, mert Krisztusnál is többet kell szenvednie! Mondhatjuk tehát, hogy az apa szadista volt? A fiú pedig szado-mazochista? Igen. És a magzat. Fejjel előre jön a világra! Ennek a póznak tudattalan rögzülése is lehet az ok. De az apa, jobban a fiú, ambivalens idioszinkráziában szenvedtek. De szen- vedtek-e? Hiszen a kéjérzés semmiképp sem nevezhető szenvedésnek. Másrészről azonban a bennük lévő mások saját személyiségük helyére léptek, s ez társadalmilag nehezen tolerálható. Azon is elgondolkodhatnánk, vajon milyen utódot nemzett volna - ha akad nő, aki ilyen férfinak gyermeket szül -, főképp, ha fiú születik. Tovább öröklődött volna ez a baromfi-komplexus? Ha igen, hová fajulhatott volna? Esetleg szodómiává silányul? Heteroszexuális kapcsolat képtelenségévé? Vagy aszexualitássá, ahol csak a képzeletben jelenik meg az‘apa és a nagyapa fantazmagóriáinak szintézise? Egyáltalán: az unoka szintézise lenne, vagy éppen egy új, másfajta tézis nyitánya? Megfejthetetlen. Jobb is így. Még az is lehet, hogy a fiú a szintézis, az antitézis pedig a föntebb fölvetett ambivalencia. Megjegyzendő, hogy sem a nő, sem a férfitestvérben és azok leszármazottjaiban nem jelentkeztek még csak hasonló genealógiai fantazmák sem. A nőtestvér szexualitásában nem jelent meg az apakomplexus, a férfitestvér ugyan frusztrált személyiség, de se anya, sem apakomplexus nem volt fóllel- hető. A harmadik, történetünk fiúja azonban erősen anyakomplexusos volt, erősebben, mint az apja, olyannyira, hogy képzeletben, vagy az éppen nagy kínnal összejött szexuális kapcsolatban - Don Jüanhoz hasonlóan - a meg- ideologizált, alig ismert anyjával közösült. Később, megismerve anyjának valódi személyiségét, énjét, álságosságát, törlődött képzeletéből ez a fajta szexuális vágy. A történet talán tanulság arra, hogy minden szexuális eltévelyedett- ségben élő férfi, legyen az pedofil, homoszexuális, fetisiszta, szodómista, nek- rofil, képzeletének mindig a nő a tárgya. Bennünk lévő mások, avagy Isten az emberben, illetve Isten hiátusa mint a sátán értelmezhetősége A mániákussá váló Shakespeare-újrafordítások korszakában mozdulatlan csillagként ragyog a III. Richárd, Vas István pontos, mégsem rideg átültetésében. Gloster nyitómonológjában rábukkanunk egy sorra, mely kérdések sorozatát vetheti föl a szabad akaratot illetőleg. ,,... És ilyen fuvolázó békekorban / Nem is tudok egyébbel szórakozni, / Mint hogy a napon nézem árnyamat / És csúfságomat magam magyarázom: / Én, mivel nem játszhatom a szerelmest, / hogy eltöltsem e csevegő időt - / úgy döntöttem, hogy gazember leszek / ... /”. Nos, ez az utolsó mondat, ez az, ami nem működik. Mint említettük, a fordítás pontos, nem szótévesztésről, inkább valami más furcsaságról van itt szó. Mondhatnánk, hogy ez a szabad akarat diadala. Egy ember, aki csúfnak, nyomorultnak született, még a kutyák is megugatják, hát fogja magát és kijelenti: gazember lesz. Máról holnapra. Vagy abban a pillanatban, hogy ezt kigondolta. Nem hihetjük. Évtizedekig tartotta magát az a tévhit, hogy minden a nevelésneveltetés kérdése. És akkor ott József Attila; hát ki a fene nevelte őt és hogyan, gondoljunk csak Öcsödre, a Mama korai halálára. És mi lett a fiúból? 895
