Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 10. szám - Koppány Zsolt: Az identifikáció metafizikája

két és fél éves korára visszaemlékezve közölte, hogy „megharapta” egy kakas az említett fürdőhelyen, amikor először jártak ott, és nemiszervére mutatott. Ferenczi doktor itt még nem volt minden részlet birtokában, így aztán végső konzekvenciákat nem is tudott levonni. De hamar rákérdezett: a későbbiekben, a gyermek ötéves kora körül, amikor nemi szervével játszadozott (majdnem minden kisfiú teszi ezt), rászóltak-e, hogy adott esetben, ha még egyszer rajtakapják ezen a „bűnös cselekedeten”, levágják péniszét? Kiderült, igen. Mondtak ilyet. Később aztán az apa vált a családban a kakassá, akit el kell pusztítani. Ugyanakkor a gyermek továbbra is a baromfiak körül ólálkodott, s ugyan élvezte az állatok levágását, de érzése ambivalenssé vált. Sajnálta őket. Mire következtethetünk ebből az esetből? Valóban a kakas csípése (ha ez egyáltalán megtörtént) okozta trauma idézte elő a gyermeki szorongást és bosszúvágyat, vagy kis pénisze ellen irányuló állandósult fenyegetettség érzése. A történetet „Freud professzor egy legújabban megjelent művében értékesíti. Freud bizonyítása alapján felvethetjük, hogy az ősember állatimá- dása és állatáldozása az ősök iránti ambivalens indulatok (tisztelet és féltés) eltolódott megnyilvánulása volt. Az eredeti ösztön a gyűlölt apa eltávolítására (megölésére) irányul, de utóbb e szándék ellentéte: a szeretet jut szóhoz. (...) Freud a kis Árpádot a pozitív totemizmus ritka esetének minősíti.” Nos ebben az okfejtésben sem találkozunk a genetikával. Más kisfiúk is átélhettek ilyen, vagy hasonló történeteket. Más kisfiúkat is megfenyegettek szüleik, hogy ne játszadozzanak a micsodájukkal. Makacsul tartja magát például az a téveszme, hogy az onanizáció gerincbetegséget okoz és megtermékenyítési képtelenséget. Pszichésen azonban maradandó károsodást előidézhetnek ugyan, de ez attól is függ, hogy hányszor, és milyen hosszan végzi az ember. Felnőttkori onanizáció nyilvánvalóan elgondolkodtatóbb, mint a gyermek, illetve kamaszkori önkielégítés. Miért pont Árpádka? Nincs emögött is genetika? Átöröklés valamelyik fölmenőtől? Esetleg az apától?

Ismertünk apát, aki a XX. század tízes éveinek valamelyikében született és rég halott már. Kisfiúkoráról szinte semmit nem tudunk. Nem tudhatjuk azt sem, hogy az amúgy áldott, jó gyermeket érte-e hasonló trauma, mint a Ferenczi-féle Árpádkát. Felnőtt korában azonban bizonyossá vált „baromfikomplexusa”. Olyan férfiról van szó, aki - ellentétben Don Jüannal — minden valószínűség szerint anyakomplexusban szenvedett, hiszen utolsó gyermekként (öt testvére volt, kettő egészen kiskorban halálozott el banális betegség illetve baleset következtében) édesanyjának gyermektelen nőtestvéréhez került, aki tisztességben nevelte föl, szakmát adott a kezébe, anyja helyett anyja volt. De ellentétben Don Jüannal ez a férfi - amerikai filmsztárok szépségével bírt - sohasem ,hódított”, egyszerűen ragadtak rá a nők. Legnagyobb gondja az volt, hogyan rázza le magáról őket. így aztán ejakulációs problémái sem voltak, azt sem hihetnők, hogy szeretkezései alkalmával édesanyjára gondolt. De gondolt, gondolhatott másra, ami már aberráció. Ez pedig a baromfi. Csirke, tyúk. Megfigyelhető volt, hogyha cirkuszban artistanőt látott olyan pozitúrában, mint a lábánál szállított baronfi, akkor szeme csillogott és látható izgalomba jött. A V-alakban lógó női karok és széttárt szárnyak egymásra vetültek szemében. Ettől függetlenül normális heteroszexuális életet élt. Első feleségétől két fia és egy lánya született. A második házasság már nem hozott gyermekáldást. Harminc és negyven éves kora közt megváltozott a termé893