Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 10. szám - Koppány Zsolt: Az identifikáció metafizikája

véne kifejezésével élve szenvedett-e (ha ez egyáltalán szenvedés) identifikációs fantazmagóriáktól. Egyszóval óvatosan kell megközelítenünk az embert mint olyant, mert mindnyájunkban él, sőt élnek mások. Kiben több, kiben kevesebb, művésznél több, furamód gyilkosoknál is. De mindez érdektelen. Maga Mijolla is megírja egyik lábjegyzetében: „Érthető, hogy nem számíthat nálam különösebb érdeklődésre a Dominique Fernandez által a Les Amours masculines. Anthologie de Vhomosexualité masculine dans la litterature (Férfi szerelmek. A férfi homoszexualitás antológiája az irodalom területéről) című könyve előszavában hangoztatott, a látszat ellenére meglehetősen hervasztó nézet: »A kicenzúrázás így rengeteg kárt okozott. Ez még igazabb a zenében, ahol a dolgokat világosan megnevező szavak hiánya révén elsikkad az igazság Beethoven és unokaöccse, Kari viszonyáról, vagy Csajkovszkij erkölcseiről.«” Vagyis: ,hagyjuk a dagadt ruhát másra...” Legyünk akár jók, akár gyengék, vagy éppen mások.

Don Juan és az anyakomplexus

Az anyakomplexusról már mindent leírtak. Kisfiú látens szexuális vonzódása édesanyjához. Fiatal fiúk vonzódása az érett nőkhöz. Valószínűsíthető, hogy ez is anyakomplexus. Ismerek olyan fiatalembereket, akik szabályosan rosszul lesznek, ha 45-50 éves csinos, korukat meghazudtoló fiatalsággal bíró nőket, asszonyokat mutatok be nekik, hogy na, mit szólsz? Jó volna mi? Frászt. Inkább a még náluk is fiatalabb lányokat választják. És joggal. Minden valószínűség szerint ezeknek a fiatalembereknek nem volt és nincs anyakomplexusuk. Megúszták. Jó nevelést kaptak. Genetikai állományuk ebben a konstellációban sérületlen.

Nézzük mit írt Jacques Thomas pszichoszomatikus betegségeket taglaló könyvében Don Jüanról? „... egész élete során a nők meghódítására törekszik. Meg is szerzi őket; röviden szólva csábítási kísérletei mindig sikerrel járnak. Ugyanakkor elhúzódó vagy lehetetlen ejakulációja miatt örökös frusztrációra van ítélve, mivel örökös kutatása a nők után valójában az anya szenvedélyes keresése. Amikor egy nőt birtokol, azt képzeli, hogy anyjával van együtt. Olyan illúzió ez, ami önutálatot ébreszt benne, és potenciája átmeneti kialvását vagy a testi öröm csökkenését okozza. Ez az érzelmi torzulás valójában megfosztja nemiségétől.”

Ezt, így, kevésnek érzem. Nem az-e a baj, hogy Don Jüannak, illetve ebben az esszében már említett Thomas Mann figurának, Hans Hansennek voltaképpen nem kellett küzdeniük? Például egy másik férfival, mint az az állatvilágban egészen magától értetődő. De miért nem kell az ilyen típusú embereknek küzdeniük? Se férfi vetélytársakkal, se a kiszemelt nőkkel. Mert a nők eleve választanak, ellentétben az állatvilágban tapasztaltakkal. A női tudatalattiban megjelenik az ideális férfi-alany képe, az utód biztos későbbi fejlődése és előmenetele. Ugye, sokan látunk utcán, szórakozóhelyeken ronda, visszataszító, a nőnél alacsonyabb férfiakat? S tőlük származó utódokat? Mi lehet a magyarázat? Például a férfi gazdagsága. Egy nőnek azonban ez kevés. Ez csak puszta számítás lenne. A magyarázat sokkal világosabb akkor, ha azt mondjuk, hogy a nő (az egészséges nő, ajég hátán is megélő nő) természetesen

891