Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 10. szám - Szegedi Kovács György: Az "ellenséges" irodalom; Rabságban; A lyukon át; Start cél nélkül (novellák)

- A kiadó nincs sehol. Szinte sejtettem - mutatta a civil ruhás felé. - Ezeket csempészik be az országba.- Magyarországon keveset nyomnak - jegyezte meg Tóth.- Ki kérdezte magát? - az alezredes az asztal sarkához kapott.- Na ide figyeljen. Ne hozzon be vallásos könyveket meg bibliát. Ezt pedig parancsnokától visszakapja majd, ha leszerelt - a tiszt fölemelte, majd lecsapta a könyvet. - Amíg ide tartozik, nincs térítés, megértette?! Ez a hadsereg, a párt hadserege. Mi a marxista ideológiát tartjuk magunkénak, maga ne propagáljon mást.- Igen - mondta halkan Tóth.- Megértette, amit mondtam?- Igen - ismételte kicsit határozottabban.- Hát akkor ehhez tartsa magát, és remélem itt többé nem találkozunk — nyújtotta kezét a tiszt. Széles mosoly jelent meg az arcán. - Ne térítsen és ne látogassa a gyülekezetét. Ha leszerelt, azt csinál, amit akar. Bírja ki ezt a néhány hónapot.

De nem bírta ki. Sokat őrlődött magában: most felejtse el Istenét másfél évre? Másfél évig tagadja meg magát? Néhány napig elviselte önmaga bujkáló kereszténységét, azután összeroppant. Imáiban péteri hűtlenséggel vádolta magát.

Tóth Ferinek az anyján kívül senkije sem volt. De itt a seregben sok barátra lelt. Olyanokra, mint ő maga is. Amolyan csendesekre. Mondogatták is durva lelkű, trágár beszédű társai, hogy majd Ok megnevelik a tutyimutyi kisfiút, és embert faragnak belőle.

Tóth boldogan forgolódott hittestvérei között, amikor újra elment a gyülekezetbe. Büszkén is mesélte, hogy a hadsereg aztán igazi próbakő egy hívőnek. Itt lehet szenvedni Krisztusért. A legjobb iskola, felkészülés a hitéletre a hadsereg.

Persze ez is lett a veszte. Az elmondottak az illetékes(ek) fülébe jutottak, így Tóth újra az alezredes szobájában találta magát.- Annak idején abban egyeztünk meg, hogy itt többé nem találkozunk, és maga abbahagyja a térítést. Ehelyett maga ugyanúgy térít, kétszer annyi könyvet hoz be! - kezdte emígyen az alezredes. — Mondja, szabad egy hívőnek hazudni?- Nem - préselte ki magából Tóth.- De maga mégis átvágott minket hülye ember... Meg azt is terjesztette mindenfelé, hogy mi üldözzük magát.- Én ilyet nem állítottam, nem mondtam senkinek. - Tóth csodálkozva széttárta karját.- De mondta!- Kérem, én nem mondtam senkinek, hogy engem itt üldöznek.- Ne hazudjon itt nekem! - at alezredes hirtelen felpattant helyéről, majd lassan visszaült. Sokáig hallgatott, végül elküldte Tóthot a parancsnokához, Szakácsi századoshoz.- Most mit csináljak én magával? Miért kell magának téríteni? - csóválta a fejét a százados. - Miért kell hangoztatni fűnek-fának, hogy hívő. Tartsa meg magában a hitét. Nem kell arról mindenkinek tudomást szerezni... Én nem tudom, muszáj erről mindenkinek beszélni? Muszáj?

838