Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 9. szám - Török Gábor: A mítoszrombolás dicsősége
TÖRÖK GÁBOR A mítoszrombolás dicsősége Jancsó Miklós szemléletmódja és alkotói gyakorlata a magyar filmművészet virágkorában Bevezető helyett: ,A hatvanas években fellazult tételben fogalmazódott meg a világ. ” (Bereményi Géza-Cseh Tamás) Magyarországon Balassi óta csaknem megszakítás nélkül az irodalom a vezető' művészeti ág. Bartók, Kodály és „égi antennás” nemzedéktársaik jóvoltából a XX. század néhány kivételes pillanatában legfeljebb a zeneszerző és zenei előadó óriások zárkóztak fel a költészet és a széppróza fejedelmei mellé. Ezért szinte a csodával határos, hogy az 1960-as években a még csupán sihederkorú hetedik művészet művelői, a töltőtollat kamerára cserélő mozgókép-írók álltak az élre, noha a film, ez a merőben újszerű jelbeszéd nálunk csupán a XX. század közepén vált integráns részévé az emberi gondolkodásnak. Vajon mi az oka annak, hogy kis hazánkban kb. 10-12 éven át a filmesek modellálták a leghitelesebben a társadalmi zűr-zavart? A kádári diktatúra „puhulása”, a nyugat-európai filmes „új hullámok” begyűrűzése mellett jelentősen segítette filmművészetünk fellendülését, hogy végre érvényesülhettek bizonyos „magyaros” tradíciók - pl. Szó'ts István munkáinak hatása - és az, hogy egyszerre ért a csúcsra egy korábban induló filmes nemzedék - például Fábri, Makk, Ranódy — és az évtized elején startoló magyar „új hullám”, az ún. BBS-generáció: Gaál, Kovács András, Kása, Sára, Szabó - és természetesen Jancsó Miklós. Terjedelmi korlátok és saját természetes beállítódásom miatt sem tervezem a pontos mérleg elkészítését a 80. életévét taposó világhírű filmrendezőnk legtermékenyebb és minden bizonnyal az idő próbáját leginkább kiálló korszakáról. De a viszonylag árnyalt portré felvázolása végett elengedhetetlen néhány alapvető fontosságú lexikális adatra utalnom. Jancsó híradós-dokumentumfilmes stúdiókban tölti tanoncéveit. Első játékfilmjével - A harangok Rómába mentek — 1958-ban jelentkezik. 1960-ban a Három csillag egyik epizódjának megrendezésével bízzák meg. A korai művek letagadhatatlan sematizmusa és a fentebb jelzett két alkotás partizánfilmes és politikai krimis műfaji sablonmegoldásai még egyáltalán nem sejtették, hogy pár esztendő elteltével egyetemes mércével mérten is Jancsó lesz a XX. század egyik legeredetibb magyar művésze. Az Oldás és kötés (1963) és az így jöttem (1964) egyaránt jelzi, hogy kiforrott tehetséggel van dolgunk. Ezekben a munkákban már érzékelhetők az „új 828
