Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 1. szám - Bodor Béla: Az eszmélet munkája

árulkodik, hogy Jaspers számára az arisztokratikusan elzárkózó bölcselkedés magatartása elfogadhatatlan.

Jaspers nem fordul szembe a felvilágosodással és a modernitással, mint a mai századvég és az előző' századforduló auktoritásainak némelyike. Szembefordul azonban az ebből eredő illúziókkal. „A tudomány és a technika felszabadított bennünket a mágia uralma alól” — mondja. Csakhogy mindazon területen, ahol a tudományos gondolkodásmód még nem tudott gyökeret verni, a régi mágia helyébe egy kvázi-mágikus gondolkodásforma lépett. (...) A hibás varázstalanítás (...) csupán lelki vakságot eredményezett. (...) Az emberi lét szerencsétlensége ott kezdődik, ha a tudományosan megismertet a létnek magának tudja be (...) A hozzáértés könnyen tudományos babonává válhat. (...) Az univerzumnak mind ez ideig semmiféle tudományosan termékeny egységideája sincs.” Ehhez hasonló gondolatokat gyakran hallunk tudományellenes, psze- udovallásos ideológiák alátámasztása gyanánt. Jaspers nem állítja érveit efféle eszmék szolgálatába, „...az, ami van, sem szubjektív, sem objektív, sem tárgy, sem ego, hanem éppenséggel az átfogó, amely számunkra megosztottságként nyilatkozik meg - mondja. - Minden, ami [ebben] a megosztottságban benne foglaltatik, csupán jelenség. (...) Amit érzékelünk, az érzéki realitásképpen térben és időben van jelen; amit elgondolunk, az az elgondolhatóság formációiban.” Legkevésbé sem az emberiét efemer természete, tudásunk parányisága és a tudományos építkezés feleslegessége a tanulság mindebből. Sőt: ,AZ univerzum hallgatásba burkolózik. Ebben a némaságban pedig egyetlen jelét sem találni annak, vajon tud-e a mindenség önnön létezéséről? Mi azonban tudjuk, hogy létezik - mi, ezek az apró, mégis rendkívüli teremtmények... Emberlétünk semmisségének a tudata itt önmaga ellentétébe fordul át.”

Számos pontja van Jaspers gondolatmenetének, amit elfogadhatatlannak, illuzórikusnak tartok, elsősorban a társadalmi lét, a politikum területén, illetve nyelvi kérdésekben. Ismétlem: Jaspers sohasem kacérkodott a zsarnokokkal. Mégis, mint Platón óta a filozófusok legtöbbje, túlságosan könnyen törődik bele, hogy bizonyos „politikán túli feladatok megvalósítása” - feltéve, hogy morális gondolkodásmódot fedezhetünk fel mögötte - a hatalom erőszakos gyakorlásával jár. Nyelvi téren pedig arra gondolok, hogy amikor azt állítja: Júzárólag mi vagyunk képesek a dolgoknak hangzást és nyelvet kölcsönözni”, nem vet számot azzal, hogy a nyelviséget külső (beszéd, gesztusok) és belső nyelv (a fogalmakat alkotó impulzusok rendeződése az agyi struktúrákban) együtt alkotják — ez utóbbi pedig igencsak olyasvalami, amit a világ dolo- gisága kölcsönöz lényünknek, szellemiségünknek. Ezek tehát vitás kérdések; márpedig a polémia a filozofálás autentikus létmódja. A lényeg azonban ezúttal nem ez.

A Jaspers-előadások óta közismert és általánosan elfogadott lett Thomas Kuhn teóriája a tudományos forradalmak szerkezetéről és a „normál” tudományok ismeretkészletének paradigmatikus strukturáltságáról. Ez pedig gyökeresen átalakította az emberi tudásról alkotott fogalmainkat, és ismereteink szerkezetét.

Ahhoz a felismeréshez segít hozzá Jaspers (ma is, harminchat év után, ami egy ismeretterjesztő vállalkozás életében maga az örökkévalóság), hogy belássuk: jóllehet a körülöttünk épülő tudományos diszciplínákban mindenütt

90