Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 1. szám - Bodor Béla: Az eszmélet munkája
korszakos zseni Heidegger, gyakorlatiasságával és nyíltságával egyedülálló alakja lett ennek a szellemi irányzatnak. Mondok egy példát. A huszadik századi egzisztencializmus legfontosabb műve Heidegger Sein und Zeitje. Ez kétségtelen. Ha egy ma tevékenykedő' filozófusnak bármilyen kérdést teszünk fel ezzel a művel kapcsolatban, haladéktalanul el fog árasztani bennünket felvilágosításokkal, magyarázatokkal. Ezzel szemben Jaspers ezt mondja: „...felolvasott nekem néhány oldalt (...). Érthetetlennek találtam. Én a természetes kifejezésmódot szorgalmaztam.” Később: „...a kidolgozás intenzitása, a fogalmiság konstruktív jellege, a gyakran megvilágító, újszerű, találó szóhasználat azonnal mély benyomást tett rám. Azonban erőteljes elemzésének ragyogása ellenére - ahhoz mérten, amit a filozófiától vártam - haszontalannak találtam. Örültem a hozzám közel álló ember teljesítményének, de kedvetlenül olvastam és hamarosan abba is hagytam...” Túl azon, hogy milyen lelki nagyság és a sznobériától való mentesség kell annak beismeréséhez, hogy egy európai rangú filozófus unta kora és iskolája bölcseleti főművét - elsősorban a hasznosság szempontjának kiemelésére kell odafigyelnünk. Jaspers számos alkalommal hangsúlyozta, hogy nézete szerint a filozófiának gyakorlati hasznot kell hajtania. Ez a prioritás érvényesült, amikor elvállalta a bajor televíziósok felkérésére a sorozat elkészítését. Jaspers örömmel és kitűnő pedagógiai érzékkel állította össze ezt a történetiséggel szakító, problémaközpontú áttekintést a filozófia kérdéseiről, melyeket eleve úgy választott ki, hogy a lehető legtöbb ponton kapcsolódjanak a mai ember életének gyakorlatához. A megközelítés hosszú távon is érdekesnek bizonyult, ezért az előadások szövegét kötetbe rendezve is kiadták, és most, a magyar bölcseleti könyvkiadás roppant lemaradásainak pótlása részeként magyarul is megjelent (gyatra nyomdai kivitelben, a fordítónak az életművet szemléletesen áttekintő, ám bizarr tézisekkel megtűzdelt utószavával). Természetesen nem Jaspers az egyetlen, még csak nem is az első, aki nem a „nagy filozófusok” listáját követve tekinti át a bölcselet problémavilágát. Elég Halasy-Nagy Józsefre gondolni, akinek filozófiatörténeti monográfiáin a bölcselet iránt érdeklődők nemzedékei nevelkedtek. Az ő építkezése is problémacentrikus; 1929-ben megjelent könyvének a címe is árulkodó: A filozófia nagy rendszerei; az 1944-ben megjelent A filozófia első része pedig azt veszi sorra, hogy a különböző szellemi irányzatok hogyan vélekedtek a gondolkodás egyik kulcsfogalmáról, az igazságról. Jól látható azonban, hogy a filozófiai gondolkodás saját belső problémái élveznek elsőbbséget ebben a szemléletben. Egy tudomány tekint végig saját magán. Jaspers nem így gondolkodik. Az ő rendszere középpontjában a mai (persze a mindenkori mai) ember kérdései állnak: ki vagyok én a világegyetemben, a történelemben, az élővilágban, a társadalomban, a politikában, a lélektanban, a vallásban, a halál felé tartó létezésben? És persze mit tud hozzátenni a filozófia eszméimhez, amikor ezekről gondolkodom? Jaspers logikája szerint a filozófiáról való gondolkodás inerciarendszerének középpontjában a magáról és világáról gondolkodó ember áll. O az, aki gondolkodása során a filozófia felé fordul: lássuk csak, hogy áll ez a dolog a filozófusok szerint? Nem azt a kérdést teszi fel tehát, hogy hogy áll a dolog a filozófiában, és élményeim segítségével miként tehetem a spekulatív kérdés- felvetést életszerűbbé, hanem éppen megfordítva: képem van arról, hogy s 87
