Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Tóth Wanda-Szemethy Imre: Vázlat (képregény)
- Fázik, nagyságos aszonyom? — mondta végre egy teljesen biztos, alig udvarias hang. Tehát még látta is, milyen sápadt lehetett? Erőlködve fordult kissé feléje ... most vette észre, hogy akaratlanul egyre elnézett tőle, a nyaka szinte merev volt az idegességtől.- Nem ... - suttogta nehezen, csaknem könyörögve.- Nos, ha nincsen semmibaja - hangsúlyozta a férfi, szinte ironikusan.- Én ... Csak menne már! Hiszen a húrt a szakadásig feszítették már. Persze, nem hagyhatja itt, tehát ülve maradt udvariasan, hűvösen. Benn elhangzott már a dal, még egy, aztán még egy. Tapsoltak. Az asszony nem mozdult, tehát a másik sem, alig leplezett csodálkozással. Mi történhetett? Nem, most már nincs több szó, több lehetőség a világon. Nincs segítség ... pedig, az isten szerelméért, még egyszer megpróbálni. 758
