Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Tóth Wanda-Szemethy Imre: Vázlat (képregény)

Hiszen, ha csak annyit mondott volna: mi leli ... olyan különös ma ...: talán megtörik a varázs, és közeledhetnek még egyszer. De így ... éreznie kell, hogy lassan összes érzékei bezárulnak előtte, kemény és üveges lesz a tekintete; a karosszékben nyugvó test elveszti rugékonyságát és szinte ellenállásban feszül meg; még a kezei is, mint idegen, fából való holmik, kellemetlenül terpeszkednek az ölében s a bőre nem érzi már a tavaszi levegő csókolását. Az orrcimpái kitágultak s fölhúzódtak kissé az ellenszenvtől.

A férfi előrehajolt kissé, mintha jobban akarna látni. Hallgatott ... ő is, érezve, hogy még a hangja is meg kellett, hogy változzon, alig hallható ... pedig elég közel volt, suttoghatott volna. De olyan idegen volt egyszerre, a legidegenebb ember a világon.

Hová lettek a szavak, amiket ma összegyűjtögetett a számára. Céltudatos, okos .... lágy gyengéd szavak ...- Olyan ritkán látom most ... mondta végre hirtelen, összefüggés nélkül, váratlan hangosan és egészen ügyetlenül. A hangja riadtan, magasan

756