Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Tóth Wanda-Szemethy Imre: Vázlat (képregény)

frázisra, amivel felelt, ismét csak valami általános csevegés következhetett. Ijedten harapott az ajkába, alighogy kimondta ... nem, nem tud, restellne szentimentális lenni. Nagyon eléje menni, de micsoda ostobaság éppen ezt mondani! Szinte muszáj folytatnia a másiknak, különben udvariatlanság, s akkor, mint már annyiszor belemerülnek a banális szó-vitába, ami elkoptatta a sensibilitásukat, mint a túlsókat használt váltópénzt. Mi kényszeríti egyre balgán a saját titkos akarata ellen tenni? Vagy már nem tud eléggé akarni, hogy sikerüljön. Persze a másik fölkapja, visszaröpíti a mondatát a nagyon is kész causeur ügyességével. Eles, szellemes szavak ... csak szavak, semmi értelmük e pillanatban ... ámbár úgyse a szó határozott volna, a legtriviá- lisabb dadogást is elértené minden asszony, ha tele van remegő érzéssel. Most egyszerre más nyelvet beszélnek és soha többé nem fogják érteni egymást ... amíg az elébb még a mosolyát is magyarázni tudta.

Úgy hitte, felelnie kell, de elakadt a tekintete alatt, és mert szinte kézzelfoghatóan érezett a levegőben valami jeges, ellenséges fuvallatot.

755