Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Tóth Wanda-Szemethy Imre: Vázlat (képregény)

hagyogatott volna valamit ... de mit? Kissé felhúzta a szűk szoknyáját s átment, a pár lépést, az anyja lakásába, míg szokásszerűen az ajkába harapott, hogy pirosabbá tegye.

Úgy látszott, a társaság együtt van már. Igen, a férfi magas, nagyon is karcsú alakja ott támaszkodott a balkonajtónak.

Egyszerre nem tetszett neki ... betegesen sovány, hideg és üres így ... igazi szalon-nagyság. Hűvösen érezte ezt így most, s nem is esett jól, hogy láthatóan örül a jöttének. Hiszen úgyis gondolhatta, hogy az anyjánál találkozni fognak, ha nem talált semmi föltűnőt a zeneestélyre szóló, kissé erőltetett meghívásban. Talán ő is úgy érzi, hogy ma valahogy ki kell magyarázkodni, megérttetni egymással a helyzetüket, melynek folytatódása csak kínos lehet már. Csodálkozott, hogy láttára nem érez semmi emóciót, heves örömet, amire pedig egész nap várt, sőt még a férfi közvetlen nyíltsága, amivel ugyan nem szokott pazar lenni, sem esett jól, szinte elsietettnek, tapintatlannak érezte a viselkedését ... nagyon is biztosra látszott venni min753