Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Tóth Wanda-Szemethy Imre: Vázlat (képregény)

dent. Pedig , ha úgy tetszene, mi gátolná magamagát és őt még kissé a bizonytalanság kellemes izgalmában tartani ... oh, főleg őt, drágábbá tenni, amit oly sokáig kelletett ... tel est mon bon plaisir, és ki tudja, tán nem is fogom kívánni többé.

Sajátságos ... vájjon a másik is úgy érez-e, ennyit egy pillanat alatt, amióta bejött?

De azért hadd jöjjön közelebb ... sietve végzett pár vendéggel, hogy szabad legyen; kicsit soká tartott mégis, mert úgy rémlett, észrevennék különben. Mire végre megszabadult, meg a férfi beszélt meglehetősen élénken egy hölggyel. Hogyan? ... nos, ő nem fogja bevárni. Megzavarodva s máris meglehetősen rosszkedvűen kiment az erkélyre. Senki se követte. Egy karosszékbe ereszkedett, míg valami fizikai hidegség kúszott végig a hátán. Végre lépések közeledtek. A férfi valami banális mondattal foglalt helyet, míg a lágy, elérzékenyedett tekintete az övét kereste. Hirtelen érezte, hogyan változik meg és megütődve, kijózanodva bámul az elsötétedett arcába. A

754