Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Vajda Andrea: Örök élet

merülő tájszavak jelentését, így azt is, hogy a gyalászka egy rövidnyelű kézi kasza. JBernáth Józsi bácsi hordótánca” - vagyis a savanyúkáposzta-eltevés - is nagy esemény volt, mert abban az időben még lábbal taposták a hordóban a káposztát. Egész kis szociográfia ez a könyv, teljes képet ad a századelő kisvárosi embereinek életmódjáról. A különböző szokások mellett megismerhetjük az ételeket, a lakáskultúrát, a viseletét. A ruhavásárlás is külön esemény volt, a szülők minden évben kétszer felutaztak Budapestre bevásárolni. Bemutatja a különböző városbeli tisztségeket, foglalkozásokat is, visszaemlékezik a szomszédokra, az ismerős emberekre s mindenkiről van egy-egy története, emléke. Az iskola és a tanítók élménye is elevenen él benne. Külön fiú és külön lány osztály volt, s ő gazdagabb úrikislányként mindig az első padban ült. A szünetbeli gyerekjátékok is eszébe jutnak, némelyiknek pontosan vissza tudja idézni a szövegét.

Az elbeszélés alapját a családja s azon belül saját élete képezi. Bemutatja testvéreit, szám szerint ötöt, majd szüleit, nagyszüleit, rokonokat, barátokat. ,Anyuska” szelíd, érzelmes, törékeny, családjának élő asszony volt, míg „apuska” szinte az ellentéte, rideg, kemény, szigorú ember. Megkövetelte a rendet, s maga is aszerint élt. Minden reggel megmosakodott és borbély jött hozzá. A gyerekek szemében ez furcsa és titokzatos volt, hisz mosakodni ritkán szoktak akkoriban. A hajmosásról is azt tartották, sűrű fésűvel kell kifésülni a port a hajból, s alatta a fejbőr magától tisztul. Mariska így jellemzi apját: „semmit ki nem állhatott szegény, aminek őszerinte a legkisebb köze is volt a köny- nyelműséghez, ami kívül esett a mindennapi szabályok, a józan, kimért, becsületes élet határain. Még a karácsonyt se szerette.” Csak a családfő névnapját ülték meg, más névnapot, születésnapot nem. A vallással is így volt: míg az édesanya buzgó hívőként minden vasárnap templomba járt, addig az apa ilyenkor felvette a „Gonosz Pista ruhát”, s fát vágott, szőlészkedett, figyelmen kívül hagyva a régi hagyományokat. A színházat és a színészeket is utálta, de feleségét elengedte néha. A korabeli sikerdarabokat is megemlíti Mariska, így a János vitéz, Tatárjárás, Aranyvirág, Babatündér, Gül Baba címűeket. Édesapja nyelve is hétköznapi volt, tájszólásban beszélt, ő-zött testvéreivel együtt, amit ő parasztosnak talált és szégyellt egy kicsit, így édesanyja finom beszédét sajátította el inkább.

A nagyszüleit is nagyon szerette, világuk különleges volt számára. Téchy nagypapa orvos volt, s nagyon jó ember. A korban még kevésbé ismert rendszeres fogmosásra is ő hívta fel figyelmüket. A nagymama magánpraxist tartott a szegényeknek, akik nem tudták megfizetni az orvost. Tanácsokkal, gyógyszerekkel látta el őket, s mindenkit meghallgatott. Unokáinak mindig volt egy kis sütemény, ha vendégségbe jöttek. A cselédlányoknak is szentel egy fejezetet a beszélő. Mivel a családhoz tartoztak, ezért a család és a cseléd egy tőről fakad, mondja a nagy tudású asszony. Voltak külső, kinti munkára beosztott és belső, azaz szobalányok. Azt is elmeséli, hogy a gyerekek a cselédekkel együtt étkeztek és egy „budira” jártak. Szerette hallgatni a lányok pajzán meséit tollfosztáskor, kukoricamorzsoláskor, mint például a „zeeccöri lány” történetét, aki édesanyja tanácsára a vásárban annyira vigyázott a becsületére, hogy hagyta egy katonának bevarrni azt. Visszaidézi ezeket a meséket, mintha épp ott lenne, s abban a tájszólásban mondja el nekünk, ahogy

743