Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Gyurácz Ferenc: Adalékok és gondolatok a népiség (populizmus) ismeretéhez

hogy az ilyen populista megnyilvánulások a demokrácia alkati hiányosságaiból fakadó, elmaradhatatlan, újra meg újra felbukkanó jelenségek.

Épp ezért - tehetjük hozzá - illúzió azt gondolni, hogy a populista stílus ellen holmi propagandisztikus hadjáratokkal küzdeni lehet. A „populizmus” kifejezés folytonos gyanúba keverése, a „populista veszély” állandó emlegetése egyáltalán nem alkalmas a demokráciát esetleg fenyegető' veszélyek csökkentésére. Sajnálatosan alkalmas viszont arra, hogy a közvéleményben hátrányosan befolyásolja annak a magyar népi mozgalomnak a megítélését, amelynek épp a demokratikus centrumába tartozó kiválóságai használták mozgalmuk megnevezésére a „populista” jelzőt. Éppen azok a magyar írók, gondolkodók, akiknek a demokrácia iránti, következetes hűségét még a magyar népiség legfurfangosabb kritikusai sem szokták kétségbe vonni.

IV. A magyar népi mozgalom

A magyar népi írók mozgalmának általános jellemzése ehelyt nem föladatom. Hangsúlyozom azonban, hogy e mozgalom beleillik a világ populizmusainak rendszerébe, a Margaret Canovan kidolgozta tipológia első nagy csoportjába tartozik. Nem az elsősorban stiláris jellemzőkkel bíró „politikai populizmus” típusait képviseli, hanem a társadalmi mozgalmakéit. A Canovan által farmerradikalizmusnak, intellektuális agrárszocializmusnak, illetve parasztmozgalmaknak nevezett három típus mindegyikének több-kevesebb sajátossága fölismerhető a magyar népi mozgalom képén, jól reáillik az e három típus által alkotott populista szindróma. Természetes ugyanakkor, hogy mint minden, eredeti személyiségek sorát fölmutató szerveződés, a népi mozgalom is meglehetősen sokszínű alakulat.

Magyar szövegben leghelyesebb a mozgalom magyar elnevezése, de nyugodt szívvel vállalható a „populizmus” terminusa is. Néhány évvel ezelőtt e tekintetben talán csak Borbándi Gyula álláspontja látszott sziklaszilárdnak. O volt az, aki korábban, Kovács Imre és Szabó Zoltán után, Bibó Istvánt megelőzve, a magyar népi mozgalomról írott könyve német kiadásának címében is használta a „populizmus” kifejezést, s később szót emelt a terminus jelentésváltozása ellen. 1992-93-ban azonban látnia kellett, hogy figyelmeztetését a magyarországi újságírók és más közszereplők elengedték a fülük mellett. A kilencvenes évek elején a népiség lejáratására és kirekesztésére kibontakoztatott sajtóhadjáratban a „populista”, „populizmus” kifejezéseket lép- ten-nyomon használni kezdték, és - részben nyugati mintára - végletesen negatív, megbélyegző jelentéssel ruházták fel. (E hadjárat során egyébként a népi mozgalomhoz kötődő, a nemzeti sajátosságokat féltő írók egy-egy markáns mondata stigmatizáló cikkek százaihoz, obskúrus rádió- és tévéműsorok tucatjaihoz szolgált ürügyül.) A „populista” szót jobbik esetben a „hőzöngő”, a „handabandázó” vagy a „hordószónok” tartalmi jegyeivel látták el, rosszabbik - s következményeiben súlyosabb - esetben azonban a demokrácia ellenségei, a korlátolt és diabolikus szélsőjobboldaliság, a látens, kódolt vagy akár nyílt antiszemitizmus jelzőjének tekintették. Az e sajtóhadjáratban résztvevők nagyobb része tudatlanságból, kisebb, de nagyobb hatású része azonban tudatos elhatározással lépett túl azon a tényen, hogy a „populizmus” szó a magyar

738