Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Rácz András: A magyar társadalom italozási szokásai a XVI-XVII. században
csalóka, derűjén, frankos, fodroslevelű, goromba, kolontár, kübeli, rózsafark, mélyvölgyű stb. A XVI. század közepéig azonban a magyar borok királya a szerémi volt. Már a magyar történelemről szót ejtő bizánci források is elismerően említik a Duna jobb partján, a Duna és a Száva közötti szigeten” fekvő napsütötte szerémi (latinosán: sirmiumi) dombokat. Állításuk szerint Frankhonból jött telepesek honosították meg itt a szőlőművelés fortélyos mesterségét. A szerémségi területen még Zsigmond király alatt szereztek szőlőt a szegedi polgárok, akiknek Mátyás idején kiterjedt borkereskedelmük volt, amelyet a pesti hajósok céhével folytattak. Egy 1522-es összeírás szerint Pécsváradon 26, Kamancon 14, Karomban 19, Zalánkemén 5, Zerlőkön 3 szegedi polgárnak volt szőlője. Mohács után ezek a gazdák, minthogy tulajdonukat Szegedről nem tudták megvédeni, a szerémi vesszőkkel Szeged határában új szőlőtelepeket létesítettek, amelyek kezdetben tekintélyes hasznot hajtottak. Oláh Miklós királyi titkár nem csak könyvében szól a szerémi bor zamatéról. Mint Mária királynénak kísérője gondoskodott arról is, hogy a szerémi bor eljusson a németalföldi helytartóvá kinevezett királyné asztalára. Ahol még 1551-ben is szívesen itták volna, ha az akkor már évtizedek óta török uralom alá került szerémségi településekről hozzájutottak volna a drága nedűhöz. Az oszmán megszállók nem pusztították el ugyan vallási alapon a próféta által tiltott italt termő tőkéket, de a szerémi bor lassan kiszorult az előkelő borok sorából. Helyét fokozatosan a baranyai és a Tokaj vidéki hegyek lankáin gyarapodó szőlőkben termett, speciálisan szüretelt és kezelt borok, mindenekelőtt az aszú vették át. A törökök által megszállt területekről a lakosság egy része elmenekült, így az egykor virágzó szőlőskertek munkáskéz nélkül maradtak. A törökök tudatos szőlőirtásáról nem beszélhetünk, hiszen mint utaltunk rá, számos forrás támasztja alá, hogy nem vették komolyan a Korán tilalmát. A szőlő a törököknek is keresett gyümölcse volt, olyannyira, hogy a szőlőtermelő mezővárosok adójában a gyümölcsök között a szőlő mindig szerepelt. A törökök által megszállt területek csökkent termését viszont már török kereskedők vitték a keleti piacokra, így a régóta magyar bort vásárló osztrákok, németek és lengyelek igényei kielégítetlenül maradtak. A hazai borellátás nehéz helyzetét dokumentálja az az 1587-ben kiadott rendelet, miszerint: „elkobzás terhe mellett megtiltatik a honfiaknak a borkivitel”. A török kézen maradt országrésznek a szőlészet szempontjából azonban több érdekes, és új vonása kezdett mutatkozni. A törökök számos, elsősorban étkezésre alkalmas szőlőfajtát hoztak be az országba, ezek az újonnan meghonosodott fajták pedig lendületet adtak a szőlő, mint gyümölcs fogyasztásának. Ekkor terjedt el széles körben a szőlőaszalvány, a mazsola is, amely a gyümölcs szállítását tette könnyebbé. A törökök ismertettek meg bennünket a borpárlattal, hiszen a Korán borivási tilalmát a ,főzött bor” fogyasztásával kerülték meg. Végül pedig a török időkben a Délvidékre szivárgott délszlávok hozták be Magyarországra a kadarkát, és tőlük tanultuk a vörösbor héjon erjesztésének módszerét is. 725
