Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Rácz András: A magyar társadalom italozási szokásai a XVI-XVII. században
Hegyalja vezető szerepének kezdete és borai Bár Oláh nem sorolta a közvetlen élvonalba, a hegyaljai bortermelés már akkor is jó hírnévnek örvendett. Felfutását nyilvánvalóan elősegítette, hogy Kassa polgárai szinte a maguk szőlőskertjének tekintették Hegyalját. Akassai polgár tekintélyét többek között azon mérték, hogy hol, hány, mekkora birtoka van az itteni mezővárosok promontóriumain, s azokból hány hordónyi nedűt szállít haza otthoni pincéibe. Bár a hegyaljai borból jutott a tőle délre eső területekre, például Debrecenbe is, a fölösleget főként Kis-Lengyelországban értékesítették, ahol számos, kisebb-nagyobb település szakosodott a magyar- országi borbehozatalra. A tridenti zsinat szakaszában (1562) Draskovics György pécsi püspök képviselte a magyar katolikus egyházat, és I. Ferdinánd magyar királyt. A tokaj-hegyaljai borok már ekkoriban nagy hírnevét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a horvát származású püspök tállyai borral kedveskedett a pápának. A finom nedű megnyerte a kiváló itáliai borokhoz szokott pápá tetszését, amit Johannes Bocatius eperjesi, majd kassai iskolamester, később Gyulafehérvárt Bethlen Gábor kedves embere egy latin versben 1599-ben így örökített meg: „Gratulor ergo mihi Papa dicit, talia nobis Vina, Patrem Sanctus Talia vina decent.” (Vagyis: a tállyai bor méltó a legfőbb paphoz, a pápához.) így kezdődött a tokaji aszú európai hírneve. Feltételezhető, hogy ilyen itáliai eredetű bort már a középkorban is készítettek nálunk, és azt malvasiának nevezték. Nagy Lajos magyar király a velenceiekkel kötött 1358. évi békeszerződésében 30 hordó, aszú szőlőszemekből készült malvasia bor is szerepel. A tokaj-hegyaljai Rákóczi-birtokok a XVII. század első felében már nagyban készítik az aszúbort. 1635-ben Sárospatakon hét hordó, és kettő aszúszőlő bort említenek, ennyit jegyeztek fel a következő évben is. Ez már jelentős mennyiség, mely helyenként a teljes bortermelés 1-2 százalékát is eléri. A tokaj-hegyaljai aszú a XVII. század második felében vált egész Európában ismert és keresett áruvá. Ez bizonyos „szabványosítást” követelt meg. Ezért kötelezővé tették a 180 iccés gönci hordót és a 45 iccés puttont (1 icce = kb. 8 dl.). Ez utóbbiban elhelyezett aszúszemek szolgáltak alapegységül: az aszúszemekből egy gönci hordóhoz általában 3-5 puttont tettek, a 6 put- tonos már ritkaságszámba ment. Ha az aszúszemeket nem szedik ki a zöldek közül, akkor olyan bor keletkezik, amelyet akkoriban „főbornak” mondtak, a múlt század eleje óta pedig szomorodninak neveznek. Az aszúszőlőhöz kapcsolódó különleges borok még kiemelkedően jó esztendőkben sem haladták meg a teljes termés egyötödét. A többit egyszerűen bornak, „ordinári bornak” (vinum ordinarium), vagy „közönséges bornak” nevezték. Ivási okok és alkalmak Ott, ahol a bor oly bőven termett, mint nálunk, ivási alkalomnak is bőven kellett lennie, és csakugyan volt is annyi, amennyin mai szemmel könnyen 726
