Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Beke György: Nagyszentmiklós aranykincse
nészek László Gyula eló'tt is beszéltek az Árpád előtt itt élt magyarokról, például Homan Bálint vagy az Erdélyhez kötődő Márki Sándor, de 1946 után egyszerűen tiltott témává lett. „László Gyulát is az addig ismert tények és nem holmi »nacionalista« érzelmek juttatták erre a következtetésre. Bizonyítja a magyar szó a fúvókán azt is, hogy a hajdani magyarok éppen úgy művelték a vaskohászat iparát, mint jó néhány „fejlettebb” nép Európában. Nem igaz, hogy őseink csak a lovakhoz, a marhatereléshez, a juhászaihoz értettek. Habár ezek sem lebecsülendő tudományok! Székelyek lettek volna a somogyi vaskohászok? Ezt a kérdést magamnak teszem fel. És azt felelem: talán igen, talán nem. Az ősi rovásírást, amit a székelyekről neveztek el, mert a Székelyfóldön fedezték fel, más tájak magyarjai is éppen úgy használhatták. Ez esetben pedig a somogyi lelet újabb bizonyság arra, hogy a magyar és a székely egyazon nép volt mindenkor, a történelem ködös elejétől fogva. Bartók, aki a magyar őstörténet zenei nyomait tárta fel — egyebek között —, bizonyára érdeklődéssel figyelné ezeket a vitákat. De ha el-elmérgesednek a szócsaták a Kárpát-medence népeinek tudósai között a hagyaték fölött, amelynek tulajdonosa - minden jogcím nélkül - a bécsi kultúrmúzeum, Bartók tanár úr bosszúsan rázná aszkéta fejét: De uraim! Azokból a fejedelmi serlegekből bort ittak és nem egymás fejéhez vagdosták őket! A sors fintorának tekinthetem, hogy Nagyszentmiklós egyképpen otthona volt századokon át a máig vitákra geijesztő aranyleletnek és szülőhelye annak a nagy magyar művésznek, aki a népek zenéjében az egybekapcsoló és kiegyenlítő, megőrző és kölcsönösen megtermékenyítő hagyományokat felfedezte mindannyiunk számára. Nagyszentmiklós igazi aranya nem is a huszonhárom roppant értékű és szépségű, de mégiscsak halott lelet, hanem Bartók Béla éltető testamentuma. 717
