Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Bokányi Péter: Rom

korelly Endre Rom című kötetét éppen az ilyesfajta pózoktól való távolság teszi szimpatikussá. Annak csendes belátása, hogy a „szovjetónióhoz” neki is, mindenkinek köze volt, aki megélte ezt az időt, sőt, tán annak is köze lesz még egy ideig, aki 1989 után született: „Bizony, elvtársak, elvtársak vagyunk elvtársaim. Aki nem, az is. Mert volt ez a kis viszony: valamilyen viszonyba léptél, és ha részedről csak védekezés, kibírás, túlélés volt mindössze, akkor is. Viszonyom a kommunizmussal. Tehát oda az ártatlanság, kedves gyerekek. Meg vagyunk kúrva magyarán” - szól a kötet egyik jegyzete, Kukorelly egy korábbi szövege.

Persze nem politikai értelmű, cselekvő részvételről van szó. A mindennapi viszony a szovjetónióval megintcsak nem fogalmazható szavakká. Felidézett képekben ragadható meg mindössze - ahogy ezt Kukorelly teszi könyvében. Az elbeszélő naplószerűen idézi fel életének egyes történeteit, e történeteken keresztül pedig a létezés „szovjetónióságát”. A felidézett képek pedig ijesztően ismerősek: az úttörőtáborok, az egyetemi KISZ-szervezet, a május 1-jei felvonulások emléke valóban közös emlékei mindannyiunknak, közös emlékei a „szovjetóniónak”. S aki emlékszik ezekre, aki egyszer is részt vett mindezekben - akár örömmel, akár kényszerből -, része lett a „szovjetóniónak”, azaz részévé vált a „szovjetónió”. „Az következik, hogy jól tennénk, ha befognánk kicsit a szánkat. Azt a kiszes-nemkiszes, paarttag-nempaarttag, legalább- egyszer megalkuvót. Nem egyszer. Ha itt éltél ugyanis, mert önként végül, akár pillanatokig; ha elvtársnak kellett szólítanod valakit csak egyszer is, meggyőződésből vagy jobb meggyőződésből vagy jobb meggyőződésed ellenére; ha kérvényeztél vagy elfogadtál bármit attól, a fennállótól, a létezőtől, akkor, s ez szerény javaslatom, halkítsd le sürgősen magad, kedves magyarok.” (kiemelések a szerzőtől) - szól a kötet imént már idézett jegyzete. S aki még mindig kételkedne abban, hogy a szovjetónióság alól senki sem mentesülhetett, végső bizonyíték legyen a kötet egyik legjobb részlete, az 1989. december 25-i, a Ceausescu házaspár tárgyalását/kivégzését felidéző szöveg. Hiszen mi, ha nem a szovjetónió az, hogy emberek milliói sörüket iszogatva, dohányozva-vacsorázva nézték, hogy hogyan végeznek ki két ijesztően szánalmas öregembert. Persze, a bosszú jogos, két szörnyetegről szólt a történet, az ítélet jogosságát illetően semmiféle kételyünk nem lehet ma sem - no de viszonyulásainkban azért mégiscsak volt valami egészen abnormális, a valódi emberitől roppant messze álló. Valami furcsán ijesztő így visszatekintve. „Én nem tudom, mit kell csinálni, mi lett volna a helyes. Ne legyen ilyen. Ne legyen” - írja Kukorelly.

Fentiekből nyilvánvaló, hogy nem politizáló, értelmező-értékelő szöveg, sokkal inkább moralizáló, a „szovjetónióság” problémáját az örök emberi szempontjai alapján körüljáró szöveg a Rom. S így, szimbólum lévén a „szovjetónió” nem kötődik szorosan az 1917-1989 közti időszakhoz. Mindig érvényes, amikor a normális létezést az abnormális veszélyezteti, amikor a lényegi dolgokat a kisszerűek szorítják ki, amikor az abnormalitás gyártja a mindenki számára kötelező normákat. Nem ,kor dokumentum” tehát a Rom, hanem valódi irodalom, ami tudatja, hogy vannak még nézőpontok a hétköznapin kívülieken is.

Ez a tartalom nehezen szólalhat meg úgy, hogy ne kísértsen a kétely: mivel jó néhány prófétája ismert a múltból a „normális emberi létezés” problémájá695