Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Hatiasvili Nodar: Önérzet; A sólyom (novellák)

nek. »Valószínűleg mindenki ilyen, aki nem tud repülni - gondolta a sólyom —, máskülönben érteném őket«. A vadászaton kívül nem sok dolog érdekelte a sólymot, s emiatt keveset tudott a világról, de amit tudott, abban hitt is.

TUDTA, hogy harcra született, nem véletlenül vágyakozott utána annyira, s remegett egész teste a boldogságtól a vadászat befejeztével.

TUDTA, hogy a harc nem játék, ezért mindig a lehető legjobban felkészült rá.

TUDTA, hogy hasznot hajt vele az embernek, s ezért lenézte az égen repkedő madárkákat, akiket csak a saját gyomruk vezérelt.

TUDTA, hogy Georgijon és Zarbazánon kívül nincs senkije, de nem is kell neki senki ezen a világon rajtuk kívül. Időnként ugyan nyugtalanság kerítette hatalmába, s ilyenkor nem érezte magát teljesértékűnek. Egy darabig gyötörte ez az érzés, de aztán gyorsan elmúlt. A Georgij előtti időkből nem emlékezett semmire, ezért aztán sokáig úgy gondolta, hogy rajta kívül nincs több sólyom a világon, ám amikor eljöttek Georgij vadásztársai a sólymaikkal, rájött, hogy tévedett. A vadászaton aztán mindenkinek megmutatta, hogy bár lehet, hogy nem ő az egyetlen sólyom, de ő valamennyiük közül a legelső.

Gyakran eszébe jutott a nap, mikor szétnyílt a függöny, amely elválasztotta őt a többi embertől. Teljesen mások voltak mint Georgij; azt ugyan nem tudta eldönteni, hogy jók-e vagy rosszak, ám Georgij még nagyobbra nőtt a szemében. Sokszor gondolt vissza arra, hogyan beszélgetett két sólyom a vadászat vége felé.- Vajon meddig tart még? - kérdezte egy kopott kesztyűn üldögélő öreg sólyom egy ismerősétől.- Sötétedésig, pedig már mekkora a zsákmány! Nem ismered a gazdádat? Evés közben jön meg az étvágya... - válaszolta a piros kesztyűn ülő sólyom.- Pedig már durva hibákat vétek...- Akkor repülj el a zsákmány mellett, tégy úgy, mintha nem látnád...- De hát én képtelen vagyok erre...

Ebben a pillanatban a gazdája eleresztette a sólymot, s az nehézkesen felszárnyalt.

Georgij sólyma frissen ült a fehér kesztyűn, s izgatottan várta a jelet a felszállásra, ám gazdája csak ritkán adott neki lehetőséget arra, hogy bemutathassa mesteri tudását. Most még fényesebben ragyoghatott volna a harcba belefáradt, megfásult sólymok között. Nagyon szerette volna megcsillogtatni képességeit, s még meg is haragudott Georgijra, aki egyre kitartóbban kérlelte társait, hogy fejezzék már be a vadászatot. Mikor a kopottas kesztyű megürült és az öreg sólyom nem tért vissza, Georgij nem bírta tovább, s így szólt: „Nekem ennyi elég volt, részemről befejeztem a vadászatot. Mindenki a vendégem.”

Véget ért a vadászat. Nem telt bele sok idő, s Georgij házánál már sült a saslik, a vendégek ettek, ittak, vigadtak. A következő reggel mindenki elutazott, s ismét elcsendesedett minden. Eltelt néhány nap. A sólyom alig várta, hogy végre vadászhasson. A »nagy vadászat« során ellesett egy pár csodálatos fogást az öreg sólyomtól, s ki akarta próbálni őket. Végre eljött a napja. Már az első felszállásakor úgy döntött, hogy beveti az öreg sólyomtól látottakat. Megpillantotta a zsákmányt, rákészült, ám ekkor hirtelen azon vette észre magát, hogy elterelődik a figyelme. Sehogy sem értette, mi történt vele. Ul691