Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Hatiasvili Nodar: Önérzet; A sólyom (novellák)
HATIASVILI NODAR Önérzet — Már megint reggel van, Jaj, de nehéz mindennap ilyen korán kelni -, motyogta ágyában forgolódva a bedagadt szemű, középkorú Marcsika. - Jó, hogy süt a nap. Még öt perc és felkelek. Kis idő múlva elhatározta, hogy most már valóban felkel. A szoba hideg volt és nyirkos. Kinyúlt ágyából a gondosan odakészített, elnyűtt köntösért és sietősen felvette a régi pulóverre, amelyben aludt. Felkelés után az első dolga az volt, hogy feltegye a teáskannát a tűzhelyre s begyújtsa alatta a gázt, s csak ezután indult mosakodni. Hideg vízzel leöblítette az arcát, s törölközés közben a vonásait vizsgálgatta a csorba tükörben. Egy megfáradt, alkoholtól kissé puffadt arcú, valaha érdekes asszonyt látott. Sokáig nézte magát, s a régmúlt napokra gondolt. Egy könnycsepp gördült végig lassan az arcán, s mikor az ajkához ért, Marcsika lenyalta a nyelvével. A könny íze nyilván újabb emlékeket idézett fel benne, az arcán még nagyobb szomorúság áradt szét, könnyek gyűltek a szemébe, s biztosan sírásban tört volna ki, ha nem kezd el sípolni a teáskanna. A hangtól összerezzent, felocsúdott, megtörölte az arcát, s bement a szobába, hogy felkeltse a fiát. Egy pillanatig elálldogált az ágya mellett, aztán gyengéden megérintette a vállát: - Janó, ideje felkelni. A kisfiú aludt mint a bunda. Nem volt szíve felébreszteni, de már szorította őket az idő. Miután felkeltette a fiát, Marcsika kiment reggelit készíteni. Szótlanul tett-vett, időnként rápillantott a csetlő-botló fiúra, aki szemmel láthatólag még nem ébredt fel teljesen. Janó bedobálta könyveit az iskolatáskájába, Marcsikához lépett, megcsókolta, és leült az asztalhoz. Kutyafuttában megitták teájukat, s kenyeret ettek hozzá. Marcsika le sem szedte az asztalt, segített Janónak bebújni a kabátjába, aztán ő is magára kapta viseltes kabátját és elindultak otthonról. A kereszteződésig együtt mentek. Janó futásnak eredt iskolája felé. Marcsika egy darabig még követte tekintetével, aztán elindult az ellentétes irányba. Odaérve az ABC-hez belépett, s a hús-hentesáru felé vette az irányt. A pultnál új eladót pillantott meg, így sarkon fordult és megindult kifelé, ám néhány lépés után meggondolta magát és visszament a pulthoz. Nem volt hosszú a sor, csupán ketten álltak előtte. Az első nő disznóhúst vett, a második sokáig válogatott a csirkék között. Végre Marcsikéra került a sor.- Mit parancsol? - tette fel a jóltáplált eladó a betanult kérdést. Marcsika lesütötte a szemét, hogy ne lássa a férfit oly nevetségessé tevő mesterkélt mosolyt, s alig hallhatóan megkérdezte:- Legyen szíves mondani, Tamás már nem dolgozik itt?- Nem. Mit parancsol?- Papírt. 686
